Sziasztok!
Ma egy "3in1" manikűrt hoztam, a tegnap vásárolt Lora lakkokból 2-t már ki is próbáltam, a harmadik még várat magára, de van vele konkrét elképzelésem, hogy hogyan is kerül majd a körmeimre.
Délelőtt lakkozgattam, mert úgy voltam vele, hogy nem kell menni sehova, lehet próbálgatni a lakkokat, ami aztán csak egy óráig volt így kb, mert egy barátnőm keresztülhúzta a számításaim, és találkoztunk végülis, így elmaradt a sokórás lakkpróbálgatás. :D
Ezeket a lakkokat vettem amúgy tegnap:
80-as, A030-as és 49-es számű lakkok, az elsőt pont az arany csillámok miatt vettem meg, de körmön megintcsak nem az igazi, viszont szép őszi szín :) A bronzos-aranyos-ezüstös (nem, nem tudok dönteni, fényviszonyoktól függően más és más :D) nagyon hasonlít az Essence-Shiny Godness nevű lakkra, sőt, talán pont ugyanolyan. Az utolsó pedig egy rózsaszín csillámos lakk, tele nagyobb glitterekkel, amik fénytől függően változtatják a színüket. :)
Ő volt az első variáció, ahogy kipróbáltam a két színt, nagyon tetszik mindkettő, elég szépen csillognak is a fényben, bár a bordóban nem annyira látszanak az arany csillámos sajnos :/
Aztán lemostam a bordót, és a gyűrűsujjamra is a bronzos lakk került, viszont ki akartam próbálni a galaxis körömdíszítést, ez most jó alkalomnak tűnt, viszont így képen nincs olyan éles kontúr a díszítés és az alap között, bár attól nekem még tetszik.
Végül úgy gondoltam, hogy jól fog mutatni, ha mééég díszítem másik két ujjam (és nem, így már nem tetszik),
csak különböző formájú lett mindhárom díszítés :) Szerintem ezt hamarosan le fogom mosni, mert így már nem az igazi :/ De próbának jó volt, talán majd fekete alappal újra próbálom alkotni :)
Remélem tetszett :)
üdv, Ciska
A Lora lakk a mumusom...nagyon szépek, de majd megfulladok a szagtól még nyitott ablaknál is :/
VálaszTörlésEz így van amúgy. Undorító szaguk van, és elég tömény büdös, nem az amit érzel 1 percig aztán megszokod, napokig lehet érezni, 1-2 napig biztosan.... De a színük bejön :D
TörlésVan egy fekete csillámos azt járom mindig körbe, de félek a szagától, nincs mit tenni...hiába 1 perc :D
Törlésszép manik, tetszenek :)
VálaszTörlésnagyon tetszik kidíszítve :) talán két Lora körömlakkom van, szerintem a festékanyag ilyen büdös, mert a színtelen lakknak semmi szaga nincs.
VálaszTörlésköszi :) ez a festékanyagos dolog elképzelhető... de nem hiszem el, hogy ahol gyártják, ott nem érzik, hogy ennyire büdös,és nem lehetne valami alternatívát találni :/
TörlésDe nagyon jól néz ki! Így még nem is láttam, hatalmas ötlet! :)
VálaszTörlés