Novemberi kihívás II. - Chic, azaz elegáns

...és nem csajos. Mert én magamban sikeresen (sikkesen haha.) félrefordítottam (ééés szegény Azrailnak is, bocsi :D), és 3 4 csajos manikűr után végülis muszáj volt készítenem egy elegánsat, mert az első 3 4 próbálkozásomból kettő három közelében nem volt az elegánsnak, de aztán most meg szépen eszembe jutott, hogy amit most meg elegánsnak szánok, az díszítőszalagos lett, így meghagyom szépen holnaputánra, úgyhogy mégis a csajosból választottam. Nem tudom, hogy mi van a levegőben, de engem nagyon megbolondított. Jah és amit mutatok, abban állatminta lesz, úgyhogy olyan témánk is lesz persze, úgyhogy Franciska csuda jól keresztbe tett magának (így szépen kb. 3 órával a kirakás előtt...), még jó, hogy nem csak egyféle állatminta van szerencsére :D Szóval ez a mai manikűr eleganciája a franciában fog kimerülni, az állatminta a bónusz rajta, nézzétek el nekem. :D (és a rengeteg "úgyhogy"-ot is...)

Szóóóval, pár napja találkoztam anyukámmal, tőle kaptam ezt a lakkot, vagyishát én választottam, de akkor is. Eredetileg pirosat akartam, de arról lebeszéltem magam (de majd lesz pirosam is és kész), és megakadt ezen a lakkon a szemem, bár nem is értem, nem szoktam ilyennel lakkozni, de örülök, hogy az enyém lett a kicsike :)

És akkor a manikűr:


(remélem felismerhető, hogy az valami leopárd-párduc minta akar lenni :D)

Nem különösebben érzem magaménak a francia manikűrt, amikor volt műkörmöm (kb 3 alkalommal), csak francia volt, és imádtam, de valahogy saját körmömön nekem nagyon idegen ez a festés. Bár így képen még talán elmegy, de élőben fura volt viselni :) Sablont nem használtam, csak próbáltam eltűntetni a fehér körömvégeket, a fekete vonalat pedig odahúztam a végén :)

A felhasznált lakkok és eszközök:
*Lovely Gloss like gel 320
*Manhattan ProMat mattító fedőlakk
*essence nail art tattoo pen

Igazából használtam volna én szívesen fekete körömlakkot a díszítéshez, de a Lora feketém olyan, hogy még fél órával a száradás után is elkeni a fedőlakk, megfogja az ecsetet, stb, és ez nem a fedőlakk hibája, mert minden fedőlakknál így működik. És még büdös is :D

Hát remélem valamilyen szinten elfogadható lett, én most nagyon nem vagyok magammal megelégedve, de ígérem, belehúzok :)

A lányok művei:


Remélem, mindenkinek jól telik/telt a hétvége :)
üdv, Ciska

13 comments

  1. Nagyon jól néz i! Szép! :)

    VálaszTörlés
  2. Tetszik, szép ez a lakk és a párducminta is jó lett :) Egyre gondoltunk a francia manikűrnél :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszönöm :D Valami mindig közös veletek :D

      Törlés
  3. Ajjj de nagyon jól néz ki!!! Ezt el tudnám nézegetni magamon :) Pedig nem igazán vagyok oda az állatmintás manikért, magamnak pl sose csináltam még..na majd pár nap múlva :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D Kíváncsian várom majd az állatmintád :D

      Törlés
  4. nekem eddig a kedvenc manikűröm Tőled. ez meseszép lett!!!!

    VálaszTörlés
  5. A leopárd mintás része nagyoooon tetszik! :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)