Flormar | Full Color Love Dust

Nem tudom, mennyire mondok nektek azzal újat, hogy imádom a babarózsaszín lakkokat. Nem igazán használom ki őket, de egy-egy ilyen színű lakk láttál nekem végem, bár szerencsére max. 10 van ebből a színből a polcon, és nem 110, de az a 10 sem kevés és fogalmam sincs, hogy el fogom-e fogyasztani őket belátható időn belül. Bár mind tudjuk, hogy nem.

És itt jött képbe Julcsi, az én köröm-tündérkeresztanyukám :D Nála láttam először posztot erről a szépségről, és menten beleszerettem. Annyira bájos ez a lakk, és szinte hallottam, ahogy kiabálja, hogy "tudom, hogy kellek neked"... Persze, hogy kell. És itt jött képbe Julcsi másodszor, aki nemrég küldött Szaffinak és nekem egy kis pakkot, amiben ez a szuper lakk is benne lapult (Szaffi kapott egy csajos pórázt, én pedig még egy kis Mickey-s fülit, és ez volt az egyetlen, amire számítottam is :D köszönjük mégegyszer! <3)

Még aznap fel is kentem, ez természetes (ha öt lakkot veszek egy nap, akkor is felkenem mind az 5-öt...), és imádatom kiteljesedett. Annyira szép felkenve ez a lakk, egyszerre csajos, babás és bájos, rózsaszín imádóknak ez a szín (és akár maga a lakk) alapdarab :)

Két réteg, összesen ennyi kell belőle, az első is elég meggyőző, pedig ilyen rózsaszínekből nem könnyű kifogni egy jól fedő darabot, és fényesre szárad, bár a fotókon SV csücsül rajta, így nem tudom megmondani, hogy milyen gyorsan szárad sajnos. Bár, ha a Mystical Getaway-ből indulok ki (amivel egyébként nyomdázni is lehet, a posztban találtok képet erről), akkor valószínűleg gyorsan.



Készítettem egy gyors manikűrt is (tényleg gyors, nekem ezek a vizes matricás megoldások a legegyszerűbben elkészíthetőek, nemhiába imádom őket) a BornPrettyStore W-15 matricájának egyik mintájával. Szerintem remekül illik ez a kékes-lilás színvilág a Flormar lakkhoz.




Úgy gondolom, ha valaki krém lakkokból szeretne egy alap körömlakk kollekciót felépíteni, mindenféleképp a Flormar Full Color kollekció lakkjai és a GR Rich Color lakkok közül válogasson, ár-érték arányban a legszuperebbek szerintem.

3 comments

  1. Nekem is jó pár ilyen lakkom van, alapszín. Nekem a Moyra tartósabb, mint a GR, úgyhogy abból szoktam betárazni, felkenni is könnyebb a Moyrát, bár tény, hogy a GR ecsete sokkal jobb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Moyrát pár hónapja már nem használok. Nálam a tartósság nem szempont, és tökéletesen megfelelnek a fenti két márka lakkjai is számomra :) Még essence-ből szoktam ilyen színeket nézni, szeretem azokat is :D

      Törlés
    2. Nálunk a Moyra 390,- és 490,-, csak lekapom a polcról, a GR-t meg rendelni kell, szóval nekem az még plusz pont. Az új Essence lakkok nálam is kedvencek, és tartósak is. Kétnaponta, valamikor naponta én is újrafestem a körmeimet, de kevésbé féltem a lakkot, ha tudom, hogy bírná 4 napig is.

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)