*Tesztelésre kapott termékek
Az első, Milani termékekről szóló posztom sminktermékeket tartalmazott, amiket egytől egyig nagyon megszerettem, nem ok nélkül, hiszen tényleg szuper termékekről van szó, és sikerült is valóban jókat, hozzám illőket kiválasztanom. A mai bejegyzés pedig 6 különböző lakkot tartalmaz, amiket én választhattam, ezt ezúton is köszönöm! :) No de lássuk is, hogy milyenek a lakkok, mi a véleményem és persze ez a bejegyzés tartósságtól sem lesz mentes!
A lakkok ilyen érdekes dobozkában érkeztek. Mindkét doboz nyitott elől és hátul is, viszont a hátulján a középső és a (szemből nézve) jobb szélső látszik ki, nagyon tetszik ez a megoldás. Maga a dobozka egyébként semmi extra, stramm papír/karton doboz.
A lakkok kupakja nagyon tetszik, ez a megoldás praktikus azoknak, akik fiókban tárolják a lakkjaikat, de szeretik, ha magából az üvegből ki lehet találni, hogy felülről mégis melyik lakkot látják épp, mindenféle trükközés nélkül. Nos, a Milani erre is gondolt, hiszen mindegyik lakk teteje pontosan abban a színben és effektben pompázik, amilyen lakk az üvegben lapul.
A kupak arany színű, mint amilyen a sminktermékeknél is láthattunk, de nem hat gagyinak, vagy olcsónak. Cserébe gyűjti az ujjlenyomatokat, elég rendesen. De ezt lejjebb majd úgyis láthatjátok, sajnos. :D
A 6 színből 3 világos, vadnak egyáltalán nem mondható, a másik 3-ból 2 felkenve majdnem hogy fekete, egy pedig egy málnalekváros-karácsony lakk. Mind a hatnak egyforma, normál (se nem lapított, se nem vágott/kerekített) ecsete van, a lakkok pedig könnyen kezelhetőek, szépen terülnek, de érdemes odafigyelni az ecsetre kerülő lakk mennyiségére, néha hajlamos többet felvenni, mint amennyire szükség van. Kicsit folyósak a lakkok, de nem okoz problémát, jól irányíthatóak a köröm felületén.
Az első 3 lakk név szerint (a lenti kép sorrendjében haladva), és a névre kattintva a webshopban lyukadtok ki:
Lady-Like Sheer
Gyönyörű, kissé áttetsző babarózsaszín lakk, vagy inkább rózsaszín és fehér közti átmenet, mindenesetre mostanában odavagyok az ilyen lakkokért. 2 rétegben sem fed rosszul, egy kissé átlátszik a körömvég, de a nevében is megtalálható Sheer szócska utal is arra, hogy neki egyébként nem kell tökéletesen fednie. Bár egy harmadik réteggel egyébként elképzelhetőnek tartom, hogy elérhetjük a teljes fedést, de nekem így is tökéletes. Fedőlakk nincs rajta.
Silhouette
Kissé szürkés military zöldnek mondanám, de láttam olyan képet is róla, ahol majdnem teljesen szürke, amit annyira nem is értek. Két rétegben tökéletesen fed, már az első réteg is eléggé jól fed, úgyhogy biztos voltam abban, hogy a második réteg után megállhatok. Az üvegben felfedezhetőek nagyon apró csillámok, de őket is csak erős napfényben véltem felfedezni, körmökön már egyáltalán nem látszanak. Rajta sincs fedőlakk.
Gold Plated
Ha már úgy is közeleg a karácsony, gondoltam, egy arany lakk jól jöhet (bár van pár arany lakkom, de ez is olyan, mint a piros meg a nude, mindenki keresi a bőrszínéhez leginkább illő, megfelelő árnyalatút, az IGAZIt) . Belőle 3 réteget vittem fel, mert bár élőben nem volt feltűnő, de az első fotózások után 2 rétegnél még a körömágyamnál eléggé foltos volt, így jobbnak láttam még egy réteggel megdobni, és így már tökéletes arany páncél "védte" a körmeimet. Lemosáskor a glitterekből egy kevés hajlamos átvándorolni a bőrre, de kézmosással orvosolható, egyébként nem kimondottan ragaszkodó, pár mozdulattal lejön. Fedőlakk nélkül látható a képeken.
A második csapat tartalmazza a komolyabb, erőteljesebb (dögös) színeket.
Név szerint:
Enchanting
Gyönyörű, már-már alvadt vérbe hajló bordó színű crelly lakkal van dolgunk, ami mesésen fényesre szárad önmagában is. 3 rétegben látható a körmeimen, a Gold Plated-nél is említett ok miatt, miszerint fotókon foltosnak tűnt, élőben nem, de jobbnak láttam egy harmadik réteget is felvinni a teljes színhatás elérése érdekében. Néha már barnának is tűnhet egyébként, legfőképp élőben az üvegben, de bordó. Nagyon gyönyörű, fenséges és félelmetes, alvadt vér bordó. Lemosáskor enyhén rózsaszínes árnyalatot adott a körmeimnek (nem kentem alapot), de egy kis plusz mosással lejön, a bőrt nem színezte el. És mint mondtam, önmagában, fedőlakk nélkül ilyen fényes.
Ink Spot
Szintén crelly, szintén 3 réteg és fantasztikus fényesség. Korábban volt már egy ilyen mélykék lakkom, de ő majdhogynem elfogyott, így nem is volt kérdés, hogy szeretnék egy ilyen csodás színt is. A bőrt lemosáskor enyhén (tényleg baromi enyhén) megfogja, de 1-2 mozdulattal meg lehet szabadulni magától a lakktól úgy, hogy a köröm melletti bőrt ne kenjük össze vele. A körmöt viszont nem fogja be, még napok múltán sem. Fedőlakk nélkül látható a képeken.
Crimson Jewel
Málnalekvár alap telistele piros glitterekkel. Két rétegben tökéletesen fed, de a többi lakkal (leszámítva a Lady-Like Sheer-t) ellentétben nem szárad fényesre. Mindenféleképp javaslom rá a fedőlakkot, mert bár nem lesz homoklakk hatása, de néhány glitter érezhető, akkor is, ha teljesen belesimul az alapba. A fedőlakk pluszban segít abban, hogy élettel telibb legyen a lakk, jobban kiemeli a piros glitterek színét. Lemosáskor a másik kezem ujjbegyeit is beszínezte, de egy alapos kézmosás itt is megoldotta a problémát.
Mielőtt swatcholtam volna a lakkokat, készítettem hárommal egy komplett manikűrt, amit az 5. nap estéjén végül lemostam. A Lady-Like Sheer, Gold Plated és Ink Spot alkotta manikűr így nézett ki. Próbáltam egyszerre ünnepiesre és téliesre venni a formát, így ezt sikerült kihoznom a 3 lakk kombinációjából. Azt akartam, hogy mindhárom lakknak tesztelhessem a tartósságát, természetesen fedőlakkal (Seche Vite), hiszen manapság már nagyon kevesen nem kennek fedőlakkot (szerintem) a felkent lakkra, így számomra is ez volt a lényeges, hogy ezzel a megerősítéssel mennyi ideig bírják ki a körmeimen.
1. nap
5. nap
Az ötödik napon szerintem ekkora távolságból is csak igen sasolva lehet észrevenni a hibákat, de az alsó montázson már jobban előjönnek, hiszen makrofotók. Egyébként a két fotózás között volt lakástakarítás (súrolás, stb), hajmosás és mosogatás is, úgyhogy abszolút megedzettem a lakkokat, nem volt menekvés.
A hüvelykujjamon egy picit berepedt maga a lakk, de egyébként le nem pattant semmi, csak körömvégi kopás fedezhető fel. A kisujjamon csak körömvégi kopás volt, de ennyiben ki is merült, semmi probléma nem volt, ahogy a középső ujjamon is ennyi volt az egész,
A legnagyobb "hibák" a mutató- és gyűrűsujjamon voltak felfedezhetőek, de ezek leginkább maguknak a körmeimnek köszönhetőek. A mutatóujjam szélén a felső réteg kissé megindult, így vitte magával a lakkot, és a lent látható eredmény már reszelés utáni. A gyűrűsujjamon pedig valahova beakadhattam, mert a körmöm vége cikkcakkos lett, és szintén reszelés utáni állapotot láthattok, egyébként mindkettő pénteken történt (szombaton mostam le), és nem romlott tovább az állapotuk.
Összességében abszolút elégedett vagyok a lakkokkal, nem mondom, hogy a csodaszép alvadt vér és tintakék lakk esetében nem örülnék, ha tökéletesen fedne 2 rétegben is, de hála a gyorsszárító fedőlakknak, simán mehet a 3 is, főleg, hogy nem vastag rétegekről van szó. A tartósságra szintén nem lehet panaszom, egyébként sem hordok egy manikűrt 5 napig, ez pedig végig "mutogatható" maradt.
Igazából egyetlen problémám van, de ez nem a lakkok miatt, hanem az, hogy a webshopban található termékfotók a lakkok esetében nem mindig színhűek (persze az alattuk levő leírás meg stimmel, de nem mindig van összhangban a termékfotóval - az Enchanting pl. lila), ezért ajánlott alapos swatch nézegetés rendelés előtt! De elég csak a Silhouette-re rákeresnetek a gugliban, minimum 5 féle árnyalatban fogjátok látni, úgyhogy erre sem feltétlenül lehet számítani.
A lakkokat megtalálhatjátok a Milani Cosmetics webshopban, 36 árnyalatban, 1790 Ft-ért.
Nektek hogy tetszenek ezek a szépségek?
Mindegyik nagyon szépsésges :)
VálaszTörlésÉn is így érzem, fantasztikus volt őket felkenni és viselni is :)
TörlésLe vagyok döbbenve, hogy ennyire tartósak. Nálam minden lakk megadja magát, ha nekiállok főzni, még a takarítást is jobban bírják. A málnalekváros a kedvencem, a mani pedig irtó elegáns lett!!
VálaszTörlésA főzés az mondjuk az én életemben nem túl gyakran játszik szerepet, úgyhogy azalatt nem tudtam tesztelni. Egyébként igen, engem is meglepett, hogy ilyen jól bírják, sok lakk már úgy megpattan rajtam fedőlakkal, hogy este felkenem, reggel meg csak felkelek és az éjszaka folyamán nem csináltam semmit, és leválik egy kisebb-nagyobb darabka, a semmitől. Elég bosszantó tud lenni.
TörlésAz arany és a zöld a kedvencem <3 Már nézegettem a lakkokat a webshopban, de eddig nem mertem rendelni :D De a teszted után lehet próbát teszek majd velük én is.
VálaszTörlésNagyon szép lett a nail art!
Rajtad szerintem mindegyik nagyon jól mutatna, a fotóiddal még vacak lakkokat is el lehetne adni, hát még ezeket a szépségeket :D Kíváncsi lennék a te véleményedre is róluk, miután kipróbáltad őket :)
TörlésÉs ecsetfotók :)
VálaszTörlésAmikor nem felejtem el, olyankor szoktam készíteni, most is csak a vége felé jutott eszembe, hogy nem ártana :D
TörlésNajó, most meggyőzve érzem magam! :D
VálaszTörlésPraktikus a kupakmegoldás, fiókban halmozós típus vagyok, és a tartósság teszted alapján lenyűgöző a tapasztalatod. Már csak a távolság az, ami visszatart, merthogy nehéz látatlanban választani.
Az alkotott manikűr nagyon szép lett, szívcsücsök! :)
Hát igen, rendelni abból a szempontból macera, hogy ha élőben megtapizhatja, forgathatja az ember a kezében, az más. De így meg várni a csomagot, kibontani, örülni, ennek is megvan a maga hangulata :D
TörlésKöszönöm, nagyon szerettem viselni is :)
A military zöld a kedvencem, és az arany is érdekes módon tetszik. :)
VálaszTörlésA kész manikűr pedig lehengerlő lett! *_*
Köszönöm!
TörlésÉrdekesnek tartom egyébként, hogy a zöld meg arany tetszik neked (is meg másoknak is), azt hittem, a bordó vagy a kék lesz inkább a "közönségkedvenc" :D
Egytől egyig csodaszépek! :) A mani is jól sikerült.
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésÖrülök, hogy tetszenek a lakkok! :)
Gold Plated :O Leesett az állam! Annyira gyönyörű, hogy azt nem hiszem el *-* A manikűröd pedig még inkább!
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy tetszik a lakk, és a manikűröm is! :)
TörlésNekem a "második csapat" tetszik jobban, de egyébként mind nagyon szép! (-: És a legeslegjobban a nail art, amit alkottál velük, tényleg elegáns, ünnepi lett! (-:
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésKicsit most boldog(abb) vagyok, hogy végre valaki, akinek a második csoport jön be jobban :D
Gyönyörűek!! :) Az arany és a piros a kedvencem. Nagyon szépek. Azt hittem, hogy a körömlakkok annyira nem mozgatják meg majd a fantáziámat, de sajnos tévedtem. :D
VálaszTörlésHát a szép lakkok sajnos már csak ilyen fantáziamegmozgatósak, de be kell vallanod, hogy annyira nem is bánod! :D
Törlés