Nos, az INC nem más, mint egy szuper kollaboráció Julcsival (a.k.a Sharklady). Pár hete megkérdezte, hogy részt vennék-e vele ilyen közös alkotásban, és persze, hogy igent mondtam, nagyon jólesett, hogy rám gondolt és nagyon kedvelem Julcsit, a blogját, úgyhogy adta magát a dolog. :)
Nem tudom, hogy hány részig jutunk, mindenesetre az első ilyen posztban Sveta Sanders egyik manikűrjét kellett újraalkotnunk, vagy inspirálódni belőle. Nem, nem ugyanazt a manikűrt választottuk, de remélem, majd ilyenre is sor kerül, hogy ugyanabból hozunk ki valamit :) Egyébként én inspirálódtam, nem újraalkottam a manikűrt. Jó, hasonlóságokat nagyon könnyű felfedezni bennük, de alapvetően próbáltam a saját ízlésemre formálni.
A manikűr pedig, amit én választottam, az alábbi:
A felhasznált termékek az alábbiak voltak:
- Il Était Un Vernis Paeonia
- ILNP Iconic
- Colour Alike black
- Astor Quick Dry Top coat
- Pet'la Plate Laces
- díszítőcsík
Mikor megláttam a manikűrt, tudtam, hogy én őt szeretném elkészíteni, pedig előtte lementettem magamnak másik 6-ot, úgyhogy sikerült a saját számításaimat keresztülhúznom. Majd elő akartam venni a Lacest, erre nincs meg. Minden más lemez megvolt, ez pont nem. Pont, amikor kellene! Feltúrtam érte a lakást (még a konyhában és a fürdőben is megnéztem...), végül bekukkantottam az íróasztal fiókjába. Ott volt, a legközelebbi helyen. Így már semmi akadálya nem volt annak, hogy nekiálljak alkotni :) A mutató- és kisujjamra 2 réteg Iconic, a többire 2 réteg Paeonia került, majd nyomdázón csináltam stamping decal-eket (tudom, ez így olyan rossz. a nyomdamatrica nekem nem tetszik, de így meg keverem az angolt a magyarral...:D) és azokból vágtam ki ilyen csíkokat, majd 1-1 sávot felapplikáltam a paeoniás körmeimre. Végül díszítőcsík került mellé "kontúrnak" és jöhetett a fedőlakk, amitől már konkrétan herótom van, csak a probléma van vele, már megfordult a fejemben, hogy addig nem lakkozok, amíg nem sikerül egy normális gyorsszárítót beszereznem... És íme a felhasznált termékek, alatta pedig a komplett manikűr:
Nektek hogy tetszik? És maga a (remélhetőleg) sorozat? :)
Nagyon szuper lett *w* nekem sokkal jobban tetszik mint Sveta változata, csodás lett ❤ tetszik ez a sorozat is :) nagyon jó ötletnek tartom :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :) Az ötlet Julcsi érdeme! :)
TörlésEz mekkora király! Az ötlet is, és a manikűr is :)
VálaszTörlésKöszi szépen! :)
TörlésSokkal szebb lett mint az eredeti! Gyönyörűek ezek a lakkok! :))
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésCsatlakozom az előtte szólókhoz: jobb mint az eredeti! :)
VálaszTörlésÉs most egy kérés: ha és amennyiben - de szép is a jogász nyelv! :) - Petla új kollekciójáról tudsz valamit, megosztod velünk, ugye?! Annyira kíváncsi vagyok, hogy most miket talált ki! :D
Természetesen, ha olyan információ birtokába jutok, ami megosztható, akkor persze, szívesen :) Nekem nagyon tetszenek a minták egyébként, és biztosan mindenki fog magának találni kedvencet, érdekes és szép lemezek lesznek, ennyit elárulhatok :) Persze tudom, hogy ezzel most semmit nem mondtam kb. :D De aki szereti a szép, kidolgozott és néha bohókás mintákat, az nem fog csalódni :D
TörlésGyönyörű manikűr lett. :) És a kezdeményezés is szuper. ^^
VálaszTörlésCsodaszép lett, a csipkemintás dolgokkal nem lehet mellé lőni :)
VálaszTörlésKöszönöm! Nekem szerintem azért sikerülne... :D
TörlésNagyon örülök, hogy belevágtunk!!! A Te manid csodás lett és valóban jobb is így, mert ezzel a színnel és a szalagokkal sokkal jobban Te vagy, mint az eredeti, tetszik ez a továbbgondolás! :) Remélem még sok-sok ilyen lesz!!
VálaszTörlésKöszönöm! <3
TörlésÉn is remélem, szerintem mindketten nagyon jól indítottunk, épp ezért nagyon várom a következő fordulókat is :D Végre értelmes manikűrökkel (meg egyáltalán manikűrökkel) lesz tele a blog, nem csak mindenféle teszttel, és ezt neked köszönhetem :D
Szép lett a manikűröd nagyon, az ötlet pedig nagyon tetszik!
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésDe jó ötlet ez a sorozat, szép a manid! Amikor meglátok egy tetszetős manit és is mindig elképzelem különböző verziókban :)
VálaszTörlésAz ötlet Julcsi érdeme, a manikűrre vonatkozó dicséretet pedig köszönöm! :) Hát igen, velem is sokszor megesik, hogy egy manikűrt nézve elindul az agyam, mit hogy alkotnék meg én :D
Törlés