Mostanában egyre több nyomdás manikűrt készítek, végre újra kezdem élvezni, de őszintén szólva, hiába van sok lemezem, néha szükségem van valami újra, hiszen a meglévőkből leginkább csak ugyanazokat a mintákat használom, ami néha eléggé unalmas tud lenni. Viszont a BPS tesztcsomagba "becsúszott" egy nyomdalemez, ami nagyon tetszik, így újabb mintákat is kipróbálhattam.
A lemezt érkezéskor kék fólia védte - nem értem egyébként, hogy a fólia ellenére mégis mindig vannak karcolások a lemezeken, éééés sokszor a fólián is. Na mindegy. A lemezen az alsó sor első két mintája fogott meg igazán, emiatt is szerettem volna őt. Kicsit elferdülve érkezett egyébként a lemez, valószínűleg a szállítás trehányságából adódóan, így kis helyen el is vált a műanyagtól, persze hiába egyenesítettem ki, már nem segít, de egyelőre még egyben van :)
A PP Badass és Bridget voltak a segítségemre nyomdázásnál, őket ugyanis tökéletesen felvette az átlátszó nyomdapárna a lemezről. Persze sima nyomdapárnával működnek a nyomdalakkok, de ezeknél a mintáknál azért szükséges a precizitás, már ami a körömre illesztést illeti, szerintem, úgyhogy célszerű átlátszóval alkotni, na meg kísérletezni, hogy mely lakkok jók nyomdázásra. Kivéve az utolsó 2 minta, az mehet "ahogy esik, úgy puffan" alapon is.
Végül 4, nem bonyolult nyomdázás készült a lemezzel, az elsőt már láthattátok a pink bőrvédő bigyós posztban, a másodikat a Lovely mentásban, a harmadik a CbL Hot Buttered Rum és a PP Escapades párosával jött létre. Mivel a PP-k nagyon jók nyomdázni, ezért most is az Escapades volt az, amivel a minták készültek. A negyedik manikűrhöz pedig az ILNP Daisy Jane-t es az NCLA Out of this world-öt használtam.
Nagyon tetszenek a minták, hétköznapokra és alkalmakra is könnyen megtalálhatja mindenki a megfelelőt. $5,99-be kerül teljes áron, de most csak $1,99, viszont pontok nem használhatóak fel rá (mint a lemezek nagy többségére az utóbbi időben...)
http://www.bornprettystore.com/illusion-theme-nail-stamp-template-vines-image-plate-born-pretty-l027-65cm-p-21813.html
Nektek hogy tetszik ez a lemez? Esetleg meg is van nektek?
Szépek a manikűrök. Ez a lemez annyira nem fogott meg, nekem nagyból a 4-es van meg. Hát igen, többnyire én is ugyanazokat a mintákat használom, ez van, de hát ha az tetszik :)
VálaszTörlésEzek a minták nekem is nagyon tetszenek, előbb-utóbb én is beszerzem a lemezt. :)
VálaszTörlésJaj ezt a lemezt én is megvettem, és azóta nagyon nagyon gyakran kerül elő. Imádom a mintáti, még matricázáshoz is sok a lehetőség bennük. :)
VálaszTörlésén is nézegettem már ezt a lemezt :) nem rossz, a manikűrök pedig szuperek lettek mint mindig :)
VálaszTörlésJó ez a lemez, bár nincs meg. A mainkűrök nagyon tetszenek, melyeket készítettél vele!! Főleg az alsó a színvilága miatt. :D
VálaszTörlésÉn is hamarosan ezt a nyomdalemezt fogom tesztelni. Nagyon tetszik amit készítettél vele!
VálaszTörlésNagyon szépek a manikűrök, nem is tudom, hogy melyik tetszik jobban. :P
VálaszTörlés