Avon | Senses Rio Cocktail tusi


Imádom a tusfürdőket, ha nem a lakkok vagy parfümök kerülnének az első helyre a képzeletbeli függőség listámon, akkor tuti, hogy a tusfürdők vezetnék a sort. Szeretem az érdekes, izgi illatokat, és a furának tűnő összeállításokat, ezért is szerettem volna kipróbálni ezt a darabot.

Igen, elsőre a lime, rum és menta kombó valóban furának tűnt, de amint megérkezett, megszagoltam, és wow. :) Ha nem olvastam volna el az illatokat, akkor szerintem a menta és a lime lenne az, amit alapból megismernék, de utána már a rum is amolyan "basszus, tényleg érzem" :) 

A kupak egyébként körömtörő tud lenni, nagyon zár, elég nehézkes kinyitni, de érdemes óvatosnak is lenni eközben.


Használat közben leginkább a menta dominál, átmegy mentolos cukorkába az illat, elég töményen, ami mondjuk, mikor először használtam, egészen jól is jött, mert én meg voltam fázva. Nem kellemetlen egyébként, csak tömény, és a "koktélos hatásból" nem marad nagyjából semmi. 

Sajnos nem tudom, hogy mennyire magad meg bőrön, mert zuhanyzás után még benne van az orromban az illat, így nehéz megállapítani, de egyébként nekem az sem baj, ha nem érződik, egyrészt azért, mert ha reggel zuhanyzom, utána úgyis fújok magamra valami parfümöt, este meg alszom zuhanyzás után, szóval nem fogom magam szagolgatni :D 

Nem szárítja a bőröm egyébként, pedig sok tusfürdőnél szokott ez gond lenni, ennél viszont nem lép fel ilyen probléma.

Ha egy frissítő nyárias illatra vágytok, akkor bátran merem ajánlani!

A 250 ml verziót 399 Ft-ért, az 500-ast pedig 599 Ft-ért találjátok meg a júliusi katalógusban! :)

2 comments

  1. Nagyon megéri árban és jó színe van :) Én nem ragaszkodom az illatokhoz, de a vicces színű tusikat szeretem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Még sosem választottam szín alapján, de érdekes szempont :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)