Nemrég pár új taggal bővült a Manicute csapata, és én is köztük vagyok (mondjuk ez így a címből eléggé levágós...), köszönöm a lányoknak, hogy bevettek.
Viszont az elképzelhető lesz, hogy nem minden témára fogok alkotni, ugyanis nekem ez a két heti posztolás sűrű, de nem abból a szempontból, hogy nincs rá időm, mert az van dögivel, viszont a lelkesedésem elég hamar alább fog hagyni, ahogy telik az idő, és nem fogom már úgy élvezni, legalábbis az LFP!-vel pont így jártam, emiatt nem is vettem már részt benne jópár fordulón át, és pont amiatt nem élvezem a Manikűrvadászt sem, mert nagyon hamar követik egymást a fordulók, ezzel nem az ünnepi és szülinapi fordulókra gondolok, hanem a "sima" fordulókra. Szóval előre is elnézést kérek, ha kimarad 1-1 téma nálam. Nem akarok kényszerből alkotni, én azt szeretem, ha élvezem az egész folyamatot, csak akkor fogom szeretni a végeredményt is. Na de monológ befejezve, lássuk magát a témát!
Ha 1-2 éve megkérdezi valaki, mi a kedvenc színem, azt hiszem, a rózsaszínt mondtam volna, hiszen a lakkozáshoz kapcsolódóan ez az a szín, amit a legszívesebben viseltem magamon. Az öltözködés megint más téma, ott leginkább a bézs-szürke kombináció a szívem csücske évek óta, ékszerekből meg jöhet színes-ezüst-arany egyaránt, szóval egyetlen konkrét színt nem tudnék mondani, ami az életem minden területén esetleg jellemző, vagy meghatározó. Aztán végül eszembe jutott, hogy igazából a körömfestéshez kapcsolódóan a "szín", amiért igazán oda vagyok, az a holo hatás alkotta szivárvány. Tudom, hogy eléggé sajátos értelmezése és megoldása ez a témának, de nem akartam azt írni, hogy pink vagy nude, ha egyszer kedvencnek egyiket sem mondanám, de mindre szükségem van, ahogy a fehérre, feketére, stb...
Végül így készült el az alábbi manikűr:
1. verzió: Barry M Multi glitter alapra (1 réteg) fehér akrillal felfestettem a betűket, a hüvelykujjamra pedig a holo ♡ feliratot, majd egy réteg fedőlakk került erre.
2. verzió: a betűket transzferfólia ragasztóval körberagasztóztam, megvártam, amíg megszárad, utána pedig rányomtam a fóliát. Tökéletes nem lett ugyan, de egészen tetszett, a hüvelykujjam viszont elrontottam, így őt nem fogjátok látni. :D
3. verzió: úgy döntöttem, hogy egy lakkal is átfestem a betűket, így a Different Dimension ...Dream Within A Dream lakkot hívtam segítségül. Sajnos képen keresztül nem igazán jön át ilyen kis mértékben a holo hatás, élőben szebb volt, de gondoltam, ha már elkészült, megmutatom, a hüvelykujjammal ellentétben nem béna.
Lessétek meg a többiek manikűrjét is!
HAHA :D ez nagyon jó :D
VálaszTörlésKöszönöm! :D Nem akartam egyből az elsőről lemaradni, így muszáj volt valami megoldást találni :D
TörlésNagyon szupi! :D
VálaszTörlésKöszönöm! :D
TörlésHát én már komolyan nem csodálkozom nálad semmin. Zsenijó, felröhögtem. :D
VálaszTörlésSzeretem az egyszerű, de kreatív megoldásokat :D Most így sikerült :D
TörlésNagyon jó, nekem is nagyon tetszik! Kár a hüvelykujjért, mert az a kedvencem! :D
VálaszTörlésÉn is sajnáltam, hogy nem sikerült, pedig nagyon élveztem az elkészítését, és fejben jól is nézett ki, de hát nem akart jó lenni :D
TörlésNagyon örülök, hogy tetszik! (:
Üdv a csapatban :) nagyon szuper manikűr, mint mindig.
VálaszTörlésMicsoda ötlet! :D Nagyon jó lett a manikűr is. :)
VálaszTörlésKöszönöm! :D
Törlésbrutál jó ez az alaplakk!
VálaszTörlésNagyon szeretem ezt a lakkot, egy rétegben is tökéletesen fed, és nagyon jól néznek ki benne a glitterek :D
TörlésEz mekkroa király lett :D Nagyon ötletes :)
VálaszTörlésNagyon jó, szép lett mani :) Bajban lennék én is, ha egy színt kellene mondanom.
VálaszTörlésKöszönöm! :))
Törlés