Guess | Seductive


Amikor először olvastam Anikó blogján erről a parfümről, akkor tudtam, hogy éreznem kell az illatát. A leírása alapján tökéletesnek tűnt számomra, végül egy drogériás látogatás alkalmával sikerült is megszagolnom, és úgy éreztem, hogy végem. Kicsit több, mint egy hete pedig meg is leptem magam amolyan előnévnapi ajándékként vele.

A doboza nagyon szép, elegáns, dombornyomott háromszögben található arany betűkkel a parfüm neve. A háromszög mintázata visszaköszön az üvegen levő háromszögön is, illetve az üveg alján is. A kupak formája hasonlít az üvegéhez, összhangban vannak. Nagyon jól záródik, ennek ellenére az üveg méretéből adódóan nem táskabarát, kicsit nehéz, mivel ez a 75 ml-es verzió, ekkorát már nem igazán cipelnék magammal. 


Amikor megérkezett, egyből fújtam is a csuklómra, ez nagyjából 3/4-1 éve szokásom, nem halogatom, egyből "tesztelem" a tartósságot. Őszintén szólva a bőrömre fújva nem igazán érzem 4-5 óránál tovább, ruhákon viszont még másnap is megtalálható. Nagyon kellemes, elsőre kissé erős, fás-virágos illat, ez a benne található virágos jegyeknek, illetve kasmír fának köszönhető. Ahogy csillapodik, átvált egy édesebb, vaníliás illatba és ez marad egészen a végéig. Úgy látszik, nekem tényleg a vaníliás parfümök a gyengéim...


Ez tipikusan az a parfüm, amit bárhova el tudok képzelni, akár egy hétköznapi futkosós, vagy valami elegánsabb programhoz egyaránt. A Notino-ról rendeltem, ezen a linken megtaláljátok, többféle kiszerelésben is kapható

Ti használtatok már Guess parfümöt? Melyik a kedvencetek?.

0 comments