Boldog 10. szülinapot, kis blog!

Hova lett a poszt eleje? :D Tök szépen megkomponáltam (haha, ez nem igaz) egy hónapja az egészet, hogy majd csak jól kiteszem ide a bejegyzést, amiről el is feledkeztem egyébként, na meg tényleg, eltűnt a bejegyzés eleje... :D Mindenesetre itt egy nem túl összeszedett kis poszt a blogról, merthogy boldog 10. születésnapot, kis blog. ❤



  •     Úgy kezdődött, hogy a 22 éves fejemmel azon gondolkodtam, hogy "hjaj blogot kellene írni"... :D És nekivágtam. Persze az első blogbejegyzés kitalálásánál sokkal nagyobb feladat volt ugye valami címet, nevet adni a blognak, mert azt már tudtam, hogy a blogger lesz az én blogmotorom, de a cím... És megszületett az Unaloműzés alapfokon. Ha érdekel a legelső poszt, tessék: A legelső. De az se baj, ha nem kattintasz rá. :D Egyébként szerintem pont vettem pár lakkot a DM-ben, vagy Rossmannban, és láttam, hogy mások milyen szépen lakkoznak, na meg ideje volt megnövesztenem a körmöm, úgyhogy igazából magamnak indult, fejlődésnaplónak...

  •     A sok-sok eleinte kezdetleges lakkozás után szemmel látható fejlődés következett, mely nem csak a lakkozásaim minőségére, hanem a különböző körömdíszítések mennyiségére és minőségére is vonatkozott. A szuper TAG posztok, amikor megannyi, sokszor érdektelen kérdésre adtunk választ, és a rengeteg lakkozós kihívás, imádtam. Imádtam, tényleg. (vigyázz, a linkekre kattintva összevissza mutatja a dátumokat.)
  •     Aztán következett a névváltozás. Dobpergést kérek: Unaloműzés középfokon. Tudod, amikor már magasabb szintre emelnél valamit, de még nincs meg egy nagyobb löket, így csak kis lépéseket teszel. Így született ez. Erről is készült egy kisebb összefoglaló poszt, a 2. blogszületésnap kapcsán. A posztot itt olvashatod: HBB.
    És nem akarok elsiklani a posztban található Rossetti Bizsus említés felett sem, arról is írtam bővebben, itt.

  • Egyébként számomra egészen érdekes, hogy a blog amúgy 2013 augusztus 22-én született, mégis a fejemben az augusztus 23 élt évekig, mint dátum. PEDIG OTT VAN A LEGELSŐ POSZT DÁTUMA.
  • 2019-ben kicsit "újrakezdtem" a blogot, mármint akkor éreztem azt, hogy igen, felköltöztem Budapestre, most már kicsit helyén van az életem, talán lehetne gyakrabban alkotni valamit ide, vagy csak írni, bármi, csak maradjak veletek "kapcsolatban". Meg nem akartam veszni hagyni a belefektetett időt, pénzt, energiát és a szeretetemet. Volt időszak, amikor akkora lelkesedéssel gyártottam a lakkozásokat, napi 4-5-öt legalább, mai szemmel iszonyat fura. :D

  • 2020-ban pedig valóban sikerült egy nagyobb változást eszközölnöm, hiszen az Unaloműzés alap- és középfokon akkor kicsit megszűnt létezni, és jött helyette a jóval személyesebb és több tartalommal bíró Ciskaságok. Minden, ami én. Nem csak unaloműzés, hanem személyesebb tartalmak. Itt már valóban a gyerekemnek éreztem a blogot, és tudtam, hogy megérdemel valami jobbat, többet, szebbet. 
    Ciskaságok - egy kis infó a blog akkori fejlődéséről. :)

  • Új kinézetet, amit nem én készítettem, formálgattam, már ezelőtt is viselt a blog, a Sablon 3.0 poszt alján a korábbi kettő, sablonokról szóló bejegyzés is megtalálható, linkekkel, infókkal, minden földi jóval, ha esetleg ti is arra éreztek késztetést, hogy hetente valami új kinézete legyen a blognak. Bár valószínűleg ti normálisak vagytok. :D

Egy nagy katyvasz így ez a poszt, tudom. De valahogy nem tudok egységes, összefüggő szöveget írni. Mindent is írnék. Iszonyag hálás vagyok azoknak, akik a legelső perctől kezdve itt vannak, azoknak is, akik útközben csatlakoztak be és azoknak is, akik, ha csak rövid ideig is, de a részesei voltak ennek a már 10 éve tartó kalandnak.
Nem tudom, hogy lesz-e még 10 év. Honnan tudhatnám? Abban sem voltam biztos, hogy az első 10 megtörténik. Abban sem voltam biztos, hogy 10 napig képes leszek életben tartani. Fura nem? Vagy csak nekem fura? Mindegy is. Köszi, hogy te is itt vagy! ❤ És ha már te is 10 éve, akkor boldog évfordulót nekünk! :D

2 comments

  1. Gratulálok!! ♥ Ez azért bizony nagyon szép telejsítmény! Ha nem is a legelejétől, de régóta figyelemmel követem a blogot. És bizony emlékszem arra az "őrült" időszakra is amikor az ember lánya napi több manikűrt is alkotott, hogy legyen mit közzétenni. (-: Amúgy én imádtam a mainkűrjeidet és a körömformádat is. És, a személyesebb vonal is érdekel, bár kommentelni ritkán szoktam, csak csendben vagyok jelen. De kívánok még sok évet a blognak! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy itt vagy, akár csendben, akár kommentekben! ♥ Nagyon szépen köszönöm! ♥ Olyan szívesen alkotnék sokat, de kicsit már időpazarlásnak érzem, pedig ez hülyeség, mert hát kreatív kikapcsolódás és nagyon szeretek alkotni...

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)