Lakkmárkák, amiből nincs...


mert teljesen alap lakkok (jó értelemben), és semmi nem indokolja, hogy nem legyen legalább egy a készletemben, hiszen vagy így, vagy úgy, de elérhetőek...
Elgondolkodtam a blogok olvasása közben, hogy mennyi olyan márka /kollekció egy-egy darabja nincs a készletemben, amit amúgy simán meg tudnék venni drogériában, de akár rendelés útján is hozzá tudnék jutni, így gondoltam, készítek egy mini "kívánságlistát". Azért tettem idézőjelbe, mert annyira nem mondanám kívánságlistának :)

De kezdem is a sort, ami amúgy teljesen sorrendiségmentes, egyik sem fontosabb, mint a másik.

Sally Hansen
Sok jót olvastam már a SH lakkokról, és igazából mindig szemezek is vele a DM-ben, de valahogy sosem jutok el arra a pontra, hogy a kosárba is kerüljön...

Flormar
Igen, egyetlen Flormar lakkal sem rendelkezem, de ennek tudom az okát. A közvetlen környezetemben nem elérhető, ezért csak rendelni tudnék (pl. Naillandből), de amikor rendelek, mindig valami különlegesebb, kívánságlistás dolog kerül a kosaramba, és ezért szépen kimarad....

Golden Rose Rich Colour
GR lakkom van pár, de mindig olyan jókat olvasok a Rich Colour kollekcióról, és mégse. Valószínűleg az ok pont ugyanaz, mint a Flormar esetében.

Bourjois
Mindig hajt a kíváncsiság, hogy milyenek is ezek a lakkok, és folyton végigtapizom az üvegeket a Müllerben járva, meg a blogokon is odavagyok a swatchokért, de ha már odajutok, hogy kiadjak 2000 Ft felett egy lakkért, akkor olyankor átsétálok az OPI pulthoz, mert tudom, hogy az jó. És félek, hogy csalódnék (pedig valahol el kell kezdeni a megismerését majd :))

Zoya
Rengeteg kollekció, rengeteg mesés lakk... Jogos a kérdés : hogy a fenébe nincs nekem még lakkom tőlük? :/

Barry M
Igazából ezt a problémát megoldottam, de sajnos még nincs a készletemben, úgyhogy ő amolyan kakukktojás, de rá majd csak hónapok múlva térek vissza :)
Bár végülis a SH probléma is meg van oldva, unokanővérkém által, de sajnos ez is csak jópár hónap elteltével fog a készletembe kerülni :)

Segíthettek kiegészíteni, hátha nektek is eszetekbe jut 1-2 :D
Van olyan márka, amiből nincs egy sem a birtokotokban, de nem értitek, hogy miért?

20 comments

  1. Mondjuk Sally Hansennek nincsenek olyan jó színei, hogy kiadjam érte azt a pénzt, amibe kerül.
    Mire az ember megveszi az 50-60-stb. lakkját, rájön, hogy már csomó színből van otthon, minek vegye meg a nagyon hasonlót mondjuk 3ezerért...sok a dupe.
    Ezért én már csak a különlegesekre megyek, pl. Flormarból csak Black dot van.
    Rich Colour az van nekem, de alap színek mind.
    Zoya...háááát, egyelőre ami tetszik, az van más márkából, persze csodacsillámos nincs, amik nagyon szépek, de utálom lemosni a csillámokat, szóval elleszek a Jolly Jewelsszel is örök életemre.
    Bourjois-nincs Rossmann a közelben, nem fenyeget a veszély :D
    Barry M-na erre az a mentségem, hogy amíg a Nailland nem tölti fel azt ami nagyon kell, addig nem adok le rendelést, szóval addig parkol a Barry M is a kosárban.

    Az a tapasztalatom egyébként, hogy a drágább lakkok nálam nem bírják tovább. Szégyen leírni, de OPI sem tart tovább egy nappal sem, mint a legolcsóbb Moyra. Igaz, van 1-2 drágább szép színem, de a hosszú eltarthatóságán kívül semmi sem indokolja a magas árát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én próbálok nem ennyire negatívan (nem bántásból mondom:D) hozzáállni ehhez az egészhez, mert nem 8 lakkot akarok ezekből a márkákból, hanem egyet legalább, de az az egy legyen tényleg különleges/szép/tartós/akár ezek együtt :)

      Szerencsére az a pár OPI lakk, ami a készletemben van, elég tartós (nálam a 3-4 nap már a hűha kategória, a körmeim állapotától függően _és általában gyatrák_), legalábbis rajtam, a többi lakkról pedig nem tudok nyilatkozni :)

      Törlés
    2. A Sally Hansen lakkok szerintem fantasztikusak, legalább is a Complete Salon Manicure körömlakkok :) A Barry M szintén, egy fekete lakkot sem volt ennyire könnyű és élvezetes felkenni, mint ami tőlük van meg:) Az OPI pedig nálam A körömlakk, még soha nem volt olyan ,hogy tovább bírta volna egy Moyra (sőt, azok rendszerint rohadt hamar lepattognak). Szerintem full megéri ezekből betárazni :)

      Törlés
    3. Hát jah, kinek hogy válnak be, de nálam kicsit nagyobb erővel bír az, ha valakinek bevált, mert jön a kérdés, hogy "akkor nekem miért ne válna be?" :) Betárazni mondjuk nem fogok az OPI-ból, esetleg majd ha nyerek egy kisebb összeget :D:D

      Törlés
  2. jó kis bejegyzés, már én is gondolkodtam, h saját részre összeírom melyek azok a márkák amiből még nincs egy darabom se. Viszont annyira hosszú lenne a lista, h inkább nem kezdtem el :D
    Én, elsőnek a Zoya márkát ajánlom, abban nem lehet csalódni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Igazából biztos nem ennyi az "alap" márkák listája, amiből nincs, de több nem jutott eszembe egyelőre (nem is baj :D). Szoktam nézegetni a Zoya lakkokat, és tényleg iszonyú szépek, és most még akciósak is, de ami nagyon tetszik (Aurora), az épp elfogyott... Ilyen az én szerencsém :D Persze ettől függetlenül még nézelődök, hiszen van kínálat bőven :)

      Törlés
  3. nekem pl. nincs egy darab nyc lakkom se, mert anno idegesített a dömping, amivel próbálták belökni a köztudatba, pedig tuti vannak köztük jó darabok, nincsen l'oreal, mert iszonyú drágának találom, nincsen isadora, szintén az ára tart vissza és anny, megint csak az ára, de olyan, amire igazán vágynék, de még nincs... hát nem is tudom. inkább árnyalatok vannak, pl. a kiko lakkok közül van pár kívánságlistás :)
    bourjois-val amúgy ugyanúgy vagyok, mint te, nem vettem, pedig a dm-ben jó párszor megálltam már előtte, de aztán mindig arra jutok, hogy mindegyik árnyalathoz van már otthon hasonlóm...
    na jó, eszembe jutott, CHANEL, de ez inkább sznobság, mint valódi vágy... :D
    (hm, azért a Taboo-nak tudnék örülni biztosan...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A DM-ben a L'oreal lakkok közül pár árnyalat féláras, hátha ennyiért megnézel magadnak 1-2-t :) Teljes áron én sem vettem L'orealt :)
      Felénk sajna se Isadora, se Anny lelőhely, így azokért nem is áhítozok, a KIKO is kilőve :D

      Törlés
  4. Sally Hansen-ből nem láttam még olyat, ami megfogott volna, szerintem nincsenek túl különleges színei.
    Flormarom van pár, de abból is csak különlegesek (pl. Satin Matte vonal), mert a minőségük nem annyira szuper.
    A GR Rich Color tényleg nagyon jó kollekció, csak pár színem van belőle, de mindegyikkel elégedett vagyok. Ha most kezdenék neki a lakk-készletem építésének, az alapszíneket biztosan innen választanám.
    Bourjois-ból egy lakkom van, a 1 Seconde Gel vonalból, az egyenesen szuper, még egy sötétbordót szeretnék majd.
    Zoyám nincsen, amit szeretnék (Payton, Dream), arról mindig lemaradok, a többi meg nem vonz, valahogy nem nekem szól ez a márka.
    3 Barry M lakkom van, a sima vonalból a Navy, ez egy gyönyörűszép sötétkék; illetve a Gelly vonalból a Coconut és az Olive (halvány csontszín és halvány olívazöld), mindegyiket szeretem.

    Amim még nincs:
    Picture Polish, de róla tudom, miért, nyilván az ára miatt :D
    A hozzászólók által említettek közül: Isadora, Anny, L'Oréal, előbbi kettő nincs is nekem annyira szem előtt, hogy vágyakozzam utánuk, a L'Oréal pedig szintén drága, és szerintem nem túl különleges.

    Jó, most sikerült rájönnöm, hogy nem a kérdésedre válaszoltam :D Talán még a Zoya az, amiről nem is tudom, hogy miért nem vettem még, persze azon kívül, hogy az általam vágyott 2 szín állandóan készlethiányos. Mert végül is van ezen a kettőn kívül több is, ami tetszik, de sosem jutok oda, hogy meg is vegyem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sok rizsához még azt szeretném hozzátenni, hogy nagyon tetszik a blogod; mind a külsőségeket, mind a tartalmat tekintve, gratula hozzá, csak így tovább!

      Törlés
    2. Köszönöm szépen, nagyon jólesik, amit írtál! Tényleg, szívem-lelkem benne van, és annyira jól tudnak esni az ilyen visszajelzések, hogy jó, amit itt összehordok :) Köszönöm! :)

      A PP "hiányt" meg tudom érteni, mert tényleg nem olcsó, főleg a mennyiséghez képest, és a legtöbb szín sem kiemelkedő, de van pár különleges, ami tényleg csak a PP-n belül található meg, szerintem 1-2-re érdemes beruházni, már ha tetszik persze, valami alkalom meg jó indok is lehet a beszerzésre, pl szülinap, névnap, sikeres vizsga, bármi :D (nem rábeszélni akarlak amúgy, ez inkább az én véleményem).

      Felnéztem amúgy Nailland-re és kb. minden, ami tetszik, elfogyott, de szinte mindig így járok, úgyhogy már meg sem lepődök :D

      Törlés
    3. Na ez meg a másik :D Most nyílt egy kis esélyem egy PP lakkra, van vagy 5-6 szín, ami tetszik, _természetesen_ egyik szín sincs készleten, pedig van köztük olyan, ami egyáltalán nem felkapott szín...

      Törlés
    4. Nehéz, nehéz... :D De amúgy, melyikeket nézted ki? :D

      Törlés
    5. Bridget vagy Columbia (inkább utóbbi) és Cosmos, ez a kettő a leginkább vágyott. Aztán Kryptonite, Mallard, Monroe. De igazából bármelyik kék is jöhet :D Esetleg még a Jealousy, de az nagyon élénknek tűnik hozzám.

      Törlés
    6. Bridget, O'Hara nekem is kell, az már kívánságlistán van, csak nem töltik fel a készletet már nagyon régóta.

      Törlés
    7. A Bridget és a többi bordós/pirosas lakk annyira bejön mostanában, úgyhogy megértem az ez iránti vágyakozást, a Kryptonite is nagyon tetszik :)

      Törlés
  5. Sally Hansenből én barátnőm készletéből próbálgattam két-három színt, de nem voltam elájulva tőle, amiket én próbáltam semmivel sem voltak jobbak mint olcsóbb társaik, ezért magamnak nem vásároltam egyet sem. Zoya, Opi másodkézből került hozzám, szeretem őket, de 2-3000 Ft nekem sok egy lakkért. A Flormar olcsóbb, ez és a Golden Rose vonzanak nagyon. A Golden Rose lakkok ár-érték aránya szuper, én is a megbízható alapszíneket tartom belőlük és a csillámosakat. Barry M és Bourjois lakkom nincs, eddig nem volt "must have" élményem a swatch-ok alapján. Szépek, szépek, de drágák nekem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, az ember meggondolja, hogy mire költ, mert minek 3000-ért, ha 600-ért is a miénk lehet, és ez teljesen érthető.
      A nagyon csillámos lakkok nem vonzanak, de lehet találni sok szépet Golden Rose-éknál, meg Flormarból is van pár különlegesebb, amit elfogadnék :D Úgyhogy belőlük mindenféleképp KELL olyan, amilyen még nincs :)

      Törlés
  6. Zoya lakkom nekem sincs :/ Meg persze még jó sok márkától, de egy Zoya Pixie Dust-tal már régóta szemezgetek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, párom felajánlotta, hogy választhatok pár lakkot, így nálam 1-2 teljesül majd erről a listáról, köztük egy Zoya, alig várom :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)