L'Oreal lakkok | swatchok

Az utóbbi napokban kicsit megemelkedett a lakkjaim száma, és ez legfőképp a DM-nek köszönhető... :D Összesen 5, azaz öt darab L'Oreal lakk került a készletembe, és ők is az első ilyen lakkjaim, ez igazából annak köszönhető, hogy 5ml-ért nem szívesen adok ki 1200 Ft-ot, főleg, hogy a többség nem egy hűha szín, de szerintem 600 Ft-ért már nem annyira vészes. (szóval 7-8 árnyalat le van ám árazva :D)
És akkor jöjjenek a lakkok:

 Név szerint:
* 102 Macaron Noisette
* 834 Banana Pop
* 303 Lush Tangerine
* 833 Wasabi Hint
* 624 Island in the sun


A lakkokról:
Az ecsetük lapított és széles, az ecset vége pedig kissé lekerekített, így számomra maga a tökély, a kevésbé széles körmeimet 1-2 ecsetvonással szépen ki lehet festeni. A lakkok állaga egy irtó minimálisan inkább a folyós, de semmiféleképp nem használhatatlan, könnyű vezetgetni a körmökön, és nagyon ritka, hogy összekentem magam (hála az ecset-lakk kombinációnak). A rétegek vékonyak, és hamar megszáradnak, de a középső 3 lakk nagyon jól pigmentált, 2 réteg bőven elég belőlük, a két szélsőből pedig elkél a 3, de megbocsájtható, mert nagyon szépek :) Nagyon barázdáltak a körmeim, és ezt is eléggé láttatják, de egy körömfelület kiegyenlítő alappal szerintem simán kiküszöbölhető a dolog :)

Kezdjük is a nude-dal, a Macarone noisette-tel.

 Igen, ő egyből egy 3 réteges lakk, bár akinek extrán fehér a körömvége, vagy nagyon zavarja az, hogy egy minimálisan átlátszik, annak szüksége lehet egy negyedikre is.
Alapvetően tele vagy ezüst mikrocsillámokkal, de ez maximum akkor mutatkozik meg, ha rásüt a nap, mert sima természetes fényben nem nagyon jön elő.


A sorban második a Banana Pop.

Egy nagyon szép sárga lakkról van szó, azt hiszem, megtaláltam a számomra mindenben tökéletes sárga lakkot.
2 réteg, gyorsan szárad, teljesen fed, mi kell még? :) Annyira gyakran nem fogom használni, mert 5 ml mégiscsak 5 ml, de elő fog kerülni még a nyár folyamán :D

A Lush Tangerine egy csodaszép narancsos lakk.

 Tőle kissé tartottam, hogy majd biztosan jól beszínezi a körmeimet, de ilyen probléma egyáltalán nem volt vele. Ugyanaz mondható el róla, mint a sárga társáról.

Az általam legelőször használt a Wasabi hint nevű lakk volt.

Előre leszögezem, hogy egyik kép sem színhű róla, ugyanis nem is sikerült színhű képet lőnöm... A valóságban kissé sárgászöld, de egyáltalán nem erős, számomra nincs is neonos hatása. Egyszerűen szép. Ő volt a legelső, amit leemeltem a polcról.
Tulajdonságaiban megegyezik az előző kettővel.
 Na ez a kép már majdnem :)

És így a végére a személyes kedvencem, az Island in the sun.

 Egy nagyon szép, kékes, de zölden irizáló lakkról van szó. 3 réteges, de ez a hibája bőven megbocsájtható, ugyanis az egyik legszebb kék lakkról van szó a világos (szerintem). A valóságban körmökön is nagyon jól előjön a zöldes fele, sőt többször is, mint a kék, de valahogy mégis egyben van ez a lakk, gyönyörű. Kissé csíkoz, ez a képen is látszik, de mindent megbocsááájtoook nekiiii. :D

Látjátoook???

Nos, ők lennének az én L'Oreal lakkjaim, remélem, máskor is sikerül ilyen kincsekre szert tennem.
Nektek melyik tetszett a legjobban?

30 comments

  1. A sárga, a narancs, és a zöld az nagyon szép :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őket vettem meg legelőször :D Nekem is eléggé bejönnek :)

      Törlés
  2. A nude, a narancsé és a kék nagyon bejön *.* Viszont a Loreal lakkokkal nem vagyunk jóban, volt egy gyönyörű mentám, ami három használat után totál használhatatlanná vált...:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát szerencsére ez nálam még nem fordult elő, volt, amit használtam már 3x :D

      Törlés
    2. Nem vagyok benne biztos, hogy nem nyitogatták előttem...akkor mg nem voltam gyakorlott és mindig az elsőt vettem meg :D

      Törlés
    3. Simán elképzelhető, hogy végignyitják őket, amennyi hülye mászkál a boltokban, hogy MINDENT kinyitogathasson, mert ugye csak úgy tudja megállapítani, hogy az tetszeni fog-e neki...

      Törlés
  3. Nagyon szépek, nem is tudom, melyik tetszik legjobban :) 5 ml az jó mennyiség ezen az áron, tuti elfogy :) Nálunk a DM-ben egyáltalán nem bizalomgerjesztőek ezek a lakkok, szerintem nem veszik őket, egy csomó már időtlen idők óta a polcon van és szét is váltak benne a rétegek. Ha otthon történik ez egy éves megbontott lakkal, azt mondom, OK, na de már a boltban??
    Lehet, nagyobb városban kellene megnéznem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnyugtatlak, itt is szét voltak válva, de úgy gondoltam, hogy ennyiért összerázom én :D És igazából a zöld kivételével egyiken sem látszik (mármint üvegben), hogy szét volt válva.
      De érdemes körülnézni, hátha :)

      Törlés
  4. a sárga nagyon szép!! :) én is szemeztem ezekkel, de a mi kisvárosi dm üzletünkben már eléggé romlottnak tűntek az akciós darabok (az üveg feléig szét voltak válva a rétegek).. hiába ráztam fel őket, úgy sem álltak össze. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én legelőször még a boltban összeráztam, azóta nem látszik, hogy valaha is ketté voltak válva, de szerintem ez attól is függ, hogy mikor kezdett el szétválni, mióta állhatott a boltban...

      Törlés
  5. Nekem a Wasabi Hint tetszik a legjobban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, nekem is ő tűnt fel legelőször a polcon :)

      Törlés
  6. Húúúú, mind gyönyörű, de talán bézs, a sárga és a kék tetszik a legjobban! :O :D

    VálaszTörlés
  7. Én régen nagyon szerettem a L'Oreal lakkokat, mikor még az a nagy, széles üvegük volt, meg hajdanában a Jet-Set kollekció.. Ezekből az újakból is megvan három szín, és midegyikkel úgy jártam én is, hogy tökéletesek voltak, aztán nem kellett fél év sem, és beszáradtak. A lilával úgy jártam, hogy egyik napról a másikra. A múlt héten szereztem egy körömlakkhígítót, és azzal sikerült azért életet csiholnom bele. :D Egyébként nagyon szép színei és jól használható ecsete van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az ecsete az egyik legszuperebb szerintem, amit valaha is használtam, tényleg kényelmes vele a lakkozás.
      Hát remélem ezek nem halnak meg fél év után, bár ki tudja mennyi idejük van még :D

      Törlés
  8. Én se szívesen adok ki 1200 Ft-ot egy lakkért, de így tényleg megérte.

    Egyébként most találtam rá a blogodra, fel is iratkoztam. Ha van kedved iratkozz fel te is hozzám: www.lovelakk.blogspot.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én csak az 5 ml-ért sajnálok 1200 Ft-ot kiadni, amúgy ha jó a minőség és a mennyiség, akkor még akár többet is, de nem a nevet szeretem megfizetni, hanem a minőséget, és erre igyekszem figyelni :)

      Törlés
  9. A Wasabi hint nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  10. Hű, a két sárgától kifolyt a szemem :D De jó kis színek azoknak, akik szeretik őket, én inkább az utolsó kékre szavaznék, az nagyon tetszetős nekem is ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nem mindenkinek tetszenek az élénk színek, de ez így van jól :D az utolsó kék tényleg nagyon mesés, a második kör alkalmával ő landolt először a kosaramban :)

      Törlés
  11. Válaszok
    1. Pedig róla azt hittem amúgy (meg mindegyikről), hogy majd biztos gyatrán fednek, de 2 réteg bőven elég a sárgából a tökéletes fedéshez, úgyhogy abszolút pozitív csalódás :)

      Törlés
  12. Banana Pop, egyértelműen! :O Mondjuk a Wasabival, úúú! *.* Milyen szépek a körmeid! :3 Amúgy.. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Van ám kettejükkel készült manikűr, bár nagyon egyszerű, mert felkentem pár ujjamra a zöldet, a többire a sárgát és ennyi :D De majd készítek valami komplikáltabbat :D

      Törlés
  13. Válaszok
    1. Ahogy látom, tényleg szinte mindenkinél ő került az első helyre :)

      Törlés
  14. Az Island in the sun csodaszép, de hát ilyen kevéske mennyiség akkor nagyon gyorsan elfogy belőle, ha ennyi réteg kell :\ Éppen ezért, plusz ugye az áruk miatt sose fogtak meg, ja és még a színek se valami különlegesek - ezt a darabot leszámítva persze :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyáltalán nem vastag rétegekről van szó, a lakk állagából adódóan nehéz is lenne vastag rétegeket felvinni, úgyhogy ki fog tartani egy jó darabig, legalábbis nálam biztosan, mert heteken át azért nem kenem ugyanazt a körmömre :D
      A színek, tény, hogy nem valami különlegesek, de lehet köztük szépekre lelni :)
      De amint látom, az eredeti áruk (ár-mennyiség arány) nem csak nálam visszatartó erő :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)