Szeptemberi kaptam-vettem :)

Igen, ennél hülyébb címet már nehezen lehetne adni, de bejegyzéshez illő, lássuk be :)
Bár még csak a hónap közepénél vagyunk, de már így is elég sok minden került hozzám, és azt hiszem, erre a hónapra befejeztem :D


Kezdeném a szombati napommal, ami csúcs szuper volt. Petra (igen, Pet'la Plate Petra) még pár hete felvetette az ötletet, hogy szívesen eljönnének errefelé egy kirándulást beiktatva, hogy összefussunk. És ez meg is történt ugye szombaton, és nagyon jól éreztem magam :) És megtörtént életem első lakkcsereberéje is, no meg persze kimondottan ajándékokat (franken lakkok, lemeztartó tok) is kaptam :) A PP pedig kipróbálás céljából került hozzám :) No meg persze lemezek, csodásak, majd meg fogom őket nektek mutatni. Igazából egyetlen gond van velük, az, hogy nem megvásárolhatóak. :)


Történt egy kisebb Nailland rendelés is, Így került a kosaramba 4 China Glaze, 1 Barry M és három szépséges Zoya :)

Ez pedig a vegyes szekció. Legelőször a Minnie-s blogos füzetet vettem, a Rimmel Scandaleyes tus társaságában (meg A5-ös színes papírok is jöttek még haza velem, de ők már szanaszét :D). Aztán nálunk a suliban az egyik nő hozott íróeszközöket, egyből le is csaptam a két Stabilo csomagra :) Időközben megkérdeztem Ritát, a Tündérkert blog bloggerináját, hogy az elképzeléseim alapján tudna-e készíteni nekem egy laptop tokot, és mindjárt láthatjátok, hogy hogyan is néz ki (ő van a csomagolópapírban ) :) Múlt hét pénteken voltam a Müllerben (megint), akkor került a kosaramba a Nike deo spray (meg se szagoltam, csak bele a kosárba, mert siettem, de jó illata van :D) és az Essence kézfertőtlenítő :) A DM-ben pedig megvettem a Rexona izzadásgátlóját, és szuper, sokkal jobb, mint amire számítottam :)
A Moschino mini parfümjét pedig a Luxory shoptól kaptam tesztelésre, kíváncsi vagyok :)
 És íme a laptop táska :) Hát nem cuki? :D
Persze nem is én lennék amúgy, ha minden bekerült volna képileg a bejegyzésbe, szóval kaptam még egy Yamuna szappant is, málnásat, az illata isteni, de sorra nem mostanában fog kerülni, és tegnap jött egy mél, hogy kipróbálhatom a L'Oréal Elseve Selymes Olajat :)

Úgyhogy igyekszem titeket elárasztani bejegyzésekkel (a tusról biztosan nem írok, mert bár kipróbáltam, de katasztrófa, semmivel nem tudom maradásra bírni, a hugom majd elbohóckodik vele otthon...), persze ehhez egy kis napfény kell :3

Van olyan, ami kimondottan érdekelne titeket, vagy jöhet minden egy általam kialakított sorrendben? :)

8 comments

  1. Én a franken lakkokra vagyok a legjobban kíváncsi, mindig olyan izgi egy-egy otthon készített körömlakkot látni :3

    VálaszTörlés
  2. Nagyon aranyos a laptop táska. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen :) Bár először fánisat szerettem volna, de olyan anyag épp nem volt, így kiegyeztünk egy baglyosban, de nagyon jópofa :D

      Törlés
  3. Hű mennyi cucc! Melyik a franken? Mellettük még a korallos? rózsaszínes? China glaze is érdekelne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most készítem a frankenekről a bejegyzést (mert 3 is van :), és még a héten kikerül :)

      Törlés
  4. Azok a gyönyörű lemezek!.... Hű, ez már beteges, hogy azokat veszem csak észre. A nyomdázás tényleg adiktív :D

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)