Utolsó előtti állomás :) Korábban már 3 vintage stílusú manikűr is kikerült a blogra (itt és itt és itt), de nem igazán vagyok rájuk büszke. Mai szemmel nem igazán jók, bár akkor tetszettek :) Viszont legalább látszik, hogy fejlődtem. :D
Ha vintage, akkor számomra pasztell színek - kék, lila, barack- jutnak eszembe. No meg pöttyök, csíkok és rózsa. Nálam a lila-pötty-rózsa megoldás kapott most szerepet.
A Moyra nr. 912-es lakkját használtam alapnak, majd arra pöttyöztem a Lovely matt fehér lakkjával. A rózsák megfestéséhez NYC Chelsea Cherry-t, és szintén a matt fehért használtam, a levelek pedig az Essence Happy Holidays 03-as zöld felével készültek :) Majd a végén kentem rá egy réteget az Astor gyorsszárító fedőlakkjából, bár gyorsszárításra nem, csak egy kis fényességre volt szükségem. A fedőlakkhoz annyit hadd fűzzek még hozzá, hogy eddig jól teljesített, ha nyomdalakk fölé kentem, de a sima lakkos nailartot elkeni - legalábbis itt a levelekkel így jártam :/ De majd még próbálkozom, biztosan nem marad elhasználatlanul.
Kivételesen nagyon tetszik a rózsám, alkottam már jobbat, de rosszabbat többször is, úgyhogy teljesen elégedett vagyok :)
Nektek hogy tetszik?
Gyönyörű lett Ciiska! :)
VálaszTörlésNekem is nagyon tetszik a rózsa :) Ezzel a körömformával a legjobb a téma!
VálaszTörlésKöszi :) Igen, ehhez illik ez pont :) Bár lehet, hogy előtte el kellett volna készítenem a goth témát még a hegyessel, azzal vadabb lenne, de most már az is ilyen formával lesz :D
TörlésIgazán csinos! :)
VálaszTörlésNagyon szép! (:
VálaszTörlésKöszi szépen! :)
TörlésNagyon szépek lettek a rózsák, én nem vállalkoztam most a megfestésükre :) Egyszerű, de mégis látványos manikűr, tetszik!
VálaszTörlésKöszönöm :) Én max nyomdával vagy festéssel tudom megoldani a rózsákat, úgyhogy most az utóbbi mellett döntöttem :)
Törlésnagyon édes :) a rózsás-virágos manik a kedvenceim :)
VálaszTörlésEz a stílus nagyon rám illik, ugyhogy nekem nagyon tetszik a maniküröd.
VálaszTörlésNagyon szepseges! :)
VálaszTörlésNagyon szép :)
VálaszTörlésIlyen szép rózsákat szabad kézzel? Ha az életem múlna rajta, akkor sem tudnám megcsinálni. Nagyon, nagyon ügyes vagy :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :) Igen, sikerült szabad kézzel így megfesteni, de csak ritkán van ilyen sajnos, hiába festettem már többször is :)
TörlésNagyon cuki lett :)
VálaszTörlésHuh, szavam is elállt! :O
VálaszTörlésKöszönöm <3 Bár korántsem lett olyan, mint amilyenre akartam, de így is "mutogathatót" sikerült alkotnom :)
TörlésNagyon kis cuki. :)
VálaszTörlésKöszi :)
TörlésNagyon szép lett! Imádom a vintage stílusú manikűröket ^^
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésNagyon szép lett! :)
VálaszTörlés