Rimmel | Double decker red


Két DM-csomagot sikerült kiváltanom, a második párom anyukájáé lett. Neki legfőképp a spirál miatt kellett, bevallom nekem is, de sem az enyém, sem az ő csomagjában található nem vált be, így végül nekiadtam az enyémet, én pedig megkaptam az ő csomagjában található lakkot. Ami nem más, mint a Double decker red nevű, kissé narancsos-bordós piros lakk.
Érdekelt, hogy honnan jött a neve, és gugli, a barátunk kiadta a double decker kulcsszavakra a piros emeletes buszokat, és tényleg, azoknak totál ilyen színe van :D


A lakk maga általában 2, vagy 3 réteges, a rétegek vastagságától függően. Nekem nem mindig sikerül elérnem a két réteges fedést, olykor átsejlenek a körömvégek, de nem zavaróan. A száradása normál tempóban zajlik és szép fényesre szárad, de a bejegyzésben került rá fedőlakk.



Őszintén szólva ez az első alkalom, hogy örülök, hogy a körmeim nem hosszúak, annyira jól mutat így ez a lakk. Úgyhogy szerintem ő még sokszor előkerül majd az ősz folyamán, nagyon nőcisnek éreztem magam tőle :)

Nektek van kedvenc piros lakkotok?

10 comments

  1. Pont ez van rajtam. Én is fogok róla majd írni egyszercsak. :D akarok majd valami Halloween-eset csinálni vele majd lemosás előtt...annyira jó színe van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nekiálltam tegnap este, hogy majd azzal kiegészítem a posztot, de béna lett, így hagytam a fenébe :D Majd valamelyik este alkotok halloween témában többet, szerintem :D

      Törlés
  2. Tényleg szép a színe! Nekem a kedvenc pirosaim most az AE Perceval meg az NCLA Redicalist (igen az kicsit csalás mert nem is teljesen piros :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem számít, hogy csalás, ha egyszer gyönyörű :D

      Törlés
  3. Nagyon szép a színe, tetszik, hogy nem az a rózsaszínes-piros. Én is keresek ilyesmit, szóval ezt a lakkot mindenképpen meg fogom nézni(ha lejár a lakkstopom) :) Nekem tetszik röviden a körmöd, az enyém is ilyen mostanában és egyáltalán nem bánom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem bejön a piros minden változata :) Érdemes egyébként megnézni élőben is, meg sok-sok swatchot, és akkor talán azt kapja az ember, amit akart :D

      Törlés
  4. Meglepő, hogy egy piros lakk nem fed 2 rétegben, de a színe szép! Most inkább a bordósabb árnyalatokhoz szoktam nyúlni így ősszel, de nekem is van piros Rimmelem, az igazi krémes piros, gyakran hordom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az alsó képen látszik is a körömvégeken, hogy ott sötétebb, másabb, szóval kissé még átsejlik :D Egyébként nem zavaró tényleg, meg annak, aki nem nézegeti egész nap a körmeit, nem lesz amúgysem feltűnő :D

      Törlés
  5. Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Egy ilyen színű lakk minden nő készletében elfér, sosem lehet tudni, mikor lesz rá szükség... :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)