Sajnos egy ideje már érett a körömformázás nálam, már ami a mutatóujjamat illeti. Sajnos eléggé behajlik a sarka, így nem tudtam egy bizonyos hossz után már úgy bereszelgetni, hogy azonos formájú maradjon a többivel, így megoldást kellett találnom. A megoldás pedig nem más, mint hogy új formát kaptak. No meg a jobb kezemen amúgy is mandula volt már a mutatóujjamon a köröm :D
A nyereményjáték véleménynyilvánítős részénél pedig kaptam ugye a körömformázás mikéntjére vonatkozó kérést is, így most épp itt az ideje, hogy megmutassam, hogyan is viszem véghez ezt az egyébként roppant egyszerű kis dolgot. Leszögezem előre, nem én találtam ki, de már fogalmam sincs, merre leltem rá az internet rejtett bugyraiban - de valószínűleg Pinteresten is lehet hasonlóra lelni. Nem kell hozzá más, mint egy színtelen lakk (ő lehet alaplakk, körömerősítő, sima színtelen lakk, vagy fedőlakk is akár), meg egy alkoholos filc. A színtelen lakk értelemszerűen egy rétegben mehet a körömre (őt azért használom, hogy a filc semmiféleképp se fogja be a körmöt), majd ha megszáradt, a filccel berajzoljuk az áhított formát a körmeinkre.
Először is érdemes magunkban tisztázni, hogy
- milyen formát szeretnénk?
- kényelmes lesz-e?
- megvalósítható-e?
- a mindennapok során praktikus-e?
Például, hiába akarunk mondjuk mandula körmöket, ha épp csak van egy kis szabadszél, nem lesz különösebben mutatós, vagy hiába szeretnénk hegyeset, ha olyan munkát végzünk, amiben csak hátrányt jelentene.
Ha berajzoltuk a formát, csak le kell reszelni a mellette levő területet (sosem vágok, az olló nem barátja a körmeimnek, mindig lemezesedik vágás után). Érdemes kicsit "nagyobb" formát berajzolni, mint amire vágyunk, mert azt könnyebb kijavítani, pluszban formázni, mint a kicsire sikerült, nem szépet, abból sajnos nem kapjuk már meg a kívánt formát, csak újabb növesztés után.
Majd jöhet a lemosás, egy kis igazítás, majd mindenki igényeinek megfelelően lakkozás, alaplakk, vagy csak a la natur :)
Szerény véleményem szerint praktikus ez a megoldás, mert még a reszelés előtt látjuk, hogy mit is szeretnénk és mi is fog majd kisülni ebből az egészből, így mindenki el tudja képzelni, hogy az adott, berajzolt forma vajon mennyire illik hozzá.
Ti is szoktátok ezt a technikát alkalmazni körömformázás során?
Sose gondoltam volna, hogy így is lehet, pedig tényleg jó ötlet :) nagyon szépek a körmeid *-*
VálaszTörlésKöszönöm! Nagyon tetszik ez a technika, amióta megláttam :D
TörlésHát ez nagyon jó :D ki is fogom majd próbálni :3
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik :D
TörlésÉrdekes ötlet. Nekem nem jutott volna eszembe. Főleg azért jó, mert látjuk előre milyen lesz. A probléma ismerős, nekem a mutató és a középső ujj körme legjobban behajló, de kicsit mind..... Én ezért váltottam hegyesre. A szögletes csak egész rövid állapotban jön be az esetemben. Nagyon szépek a körmeid!! (-:
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésSzuper kis technika ez, pedig semmi bonyolult nincs benne, épp ezért jó és működőképes :)
Nekem se jutott volna eszembe alkoholos filccel előrajzolni a formát, de működőképes technika és jó ötlet.
VálaszTörlésIgazából bármivel lehet, ami látszik a körmökön, akár ceruzával is, de akkor nem kell alá alaplakk. Viszont ez jobban látszik, ezért könnyebb követni a vonalat :D
TörlésNem semmi :) Én csak simán reszelgetni szoktam, mivel nem sokban tér el az eredeti forma és a kialakított.
VálaszTörlésHát így tényleg nem érdemes előrajzolgatni :)
TörlésRégebb é is így csináltam, annyi különbséggel, hogy én ceruzával rajzoltam, illetve ollóztam. Nálam a reszelőt nem szeretik a körmeim. :D
VálaszTörlésNekem az olló az, amit nem bírnak, lemezesedik sajnos tőle a körmöm, elég csúnyán, úgyhogy hanyagolom, de a reszelővel semmi gond nincs, az működik anélkül, hogy az alapfunkcióján kívül bármi mást csinálna a körmeimmel :D Annyiból jobb nekem a filc, hogy jobban látszik, a ceruza ilyen szempontból nálam annyira nem oké, de persze simán működik azzal is :)
Törlés