Nagyon megörültem, mikor a Miss Sporty facebook oldalán megláttam, hogy 4 új fedőlakkal bővül a készletük, és ezek között megtalálható egy gyorsszárító fedőlakk is. Mivel az Everglaze-em mindig hamar fogy, az NYC Turbo dry pedig már csak ősi mondákban létezik, szerettem volna találni egy könnyen elérhető és jól működő alternatívát ezekre.
Tegnap este viszont már nem volt problémamentes a dolog, sőt, és egyre idegesebb lettem, nem ok nélkül. Felkentem az Avon Aqua verve-et, majd rá a fedőt, aminek az lett a következménye, hogy a fedőlakk megkezdte az alapszínt, pedig nem nyomtam rá az ecsetet. Jó, ezt még nagyjából elviselem. A fedőlakk azt ígéri, hogy 60 mp alatt megszárad. Nos, ez lehet, hogy így van, de nálam a fedőlakk ne csak megszáradjon 60 mp alatt, hanem védje is az alatta levő réteget, ahogy a CG Fast forward, Everglaze vagy Seche Vite is teszi. Nos, ez nem védi, mit nem védi, inkább maga kínálja tálcán a lehetőséget a sérülésre. Nem, nem egy perc után, még 10 perc után is. Próbáltam ezen is túltenni magam, max. valami sorozatozás közben lakkozok, vagy csak nail art-ok, nyomdázások befotózása előtt fogom használni. Aztán jött a fekete leves. Nem, nemcsak megkezdi a lakkot. Akár nyomdalakkról, akár sima lakkról van szó, bizony "szépen" elkeni. Bosszantó. A bejegyzést nem akartam este elkészíteni, azt akartam, hogy higgadtan tudjam elmondani róla a véleményem, ezért most reggel újra megpróbálkoztam, másik lakkal, az NYC Harlem Figure-rel. Őt nem kezdte meg szerencsére, és viszonylag fényes volt a felkenés után a fedőlakk, meg is örültem, hogy nicsak, az este után minden oké? Azt hiszem, 4 percet vártam a fedőlakk felkenése, és a fényképezőgép kézbevétele között, mert be akartam fotózni, hogy most mennyi jó és milyen szép fényes. Aztán hozzáért a fényképezőgép a hüvelykujjam körméhez, és újabb fotóalanyt találtam. Majd nyomdáztam is, sima fekete lakkal (Lora) és nyomdalakkal (Kaleidoscope no. st-01) is. Percekkel később mehetett rá a fedő ( igen, direkt vártam, hátha), és igazából ismerős látvány fogadott, tegnap este kipróbáltam fehér nyomdalakkal, és ugyanez volt a tapasztalat.
Szóval, az én véleményem az, hogy inkább egy 2000 Ft-os fedőlakk megrendelve, mint egy DM-be/Rossmannba beugrós, könnyen elérhető Miss Sporty gyorsszárító fedőlakk 600 Ft-ért. Mert nem ér egy forintot sem számomra. Csalódott vagyok, rettentően csalódott.
Nekem nincsen ilyen elvárásom egy fedővel szemben, hogy öt perc alatt száradjon koppra, de ami fél óra alatt nem szárad meg, az később sem fog. Annyit szoktam várni. De ha keni a nyomdát meg felszedi az alatta lévő lakkot, az számomra megbocsáthatatlan.
VálaszTörlésNekem egy gyorsszárító fedőlakkal szembeni legelső elvárásom az, hogy valóban száradjon gyorsan és védje is az alatta lévő lakkot. Különben semmi értelme gyorsszárítónak hívni.
TörlésEz csak marketingfogás :) SV-et szerintem semmi nem körözi le gyorsaságban.
TörlésNekem a Fast forward és az Everglaze is bevált, de ezek mind rendelősek, szerettem volna könnyen elérhető alternatívát, ha már a NYC turbo dry nem opció.
TörlésSejtettem én, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
VálaszTörlésHát igen, ez tökéletes példája ennek...
TörlésUhhh, köszi, hogy megosztottad a tapasztalataidat, tutira vettem volna és fölöslegesen. Nekem is fontos, hogy rekordidő alatt száradjon, és adjon egy szinte műgyantaszerű felületet, pláne a csillámos lakkok esetében, mert gyűlölöm, ha dudoros tőlük a felszín. Nem nyomdázok túl sokat, de a finom, festett mintákat is elkenné ezek szerint.
VálaszTörlésAz Everglaze most a legjobb fedőm, mindent tud, amit elvárok, ha ezt valaha egy drogériás márka nyújtani tudná, az lenne a megvalósult álom!
A Sally Hansen Big Shine is elég gyorsan szárít és szuperfényes, picikét vékonyabb rétegű, mint az Everglaze, azt már próbáltad?
Nálam mostanában az Everglaze is keni néha a nyomdázást, bár korántsem ennyire, mint a MS, de azért arra is haragszom. Köszi a SH tippet :)
TörlésKöszi a bejegyzést!
VálaszTörlésNekem nagyon fontos a gyors száradás, mert általában este lakkozom és nem akarok a fedő miatt esetleg 20 perccel később feküdni és azon izgulni, hogy megnyomódik majd a takaró miatt.
Nincs mit, bár nem "hálás feladat" ilyen véleményt leírni, én legalábbis nem szeretek negatív dolgokról írni a blogon, persze ez kikerülhetetlen.
TörlésÉn is vettem, kettőt is (nemrég 350Ft-ra volt leakciózva a Rossmannban). Swatch stick-hez vettem, hogy ne a Seche-t kelljen arra elpazarolni. A maszatolás nagy részét az ecset okozza, baromi kemény (a nyomdázott fotóidon is látszanak a kis ecsetsörte csíkok, ugyaenezt tapasztaltam én is), én áttöltöttem egy üres fedőlakkos üvegbe aminek jó puha az ecsete, és utána már sokkal jobban működött. Próbáld ki te is egy másik ecsettel, hátha úgy el tudod használni valamire. Swatch stickekre nekem tökéletes, azoknál úgyis mindig várok pár órát, hogy maguktól megszáradjanak, aztán amikor van időm kenek rá egy réteg fedőt, megint pihentetem őket az asztalomon pár órát/éjszakát. Egyébként kipróbáltam (1 alkalommal) nyomdamatricához is a Miss Sporty-t, rendes ecsettel és egy nagyobb mennyiséget felkenve nem kente el a mintát és elég gyorsan meg is száradt, de lehet, hogy csak szerencsém volt.
VálaszTörlésÍrtam is a bejegyzésben, hogy kemény az ecset, most kipróbáltam Everglaze ecsettel, de az is ugyanúgy szétkeni a mintát, hiába próbálom úgy teríteni a fedőlakkot, hogy az ecset még csak hozzá se érjen a körömhöz, ahhoz nagyon sok fedőlakk kell, viszont akkor meg folyik szanaszét. Számomra még a 350 Ft-ot sem éri meg, de annak örülök, hogy neked azért volt vele pozitív élményed :)
Törlés