BPS | Virágom, virágom...

Nagyon szeretek vizes matricákkal 'szórakozni', sokszor a legegyszerűbb manikűrből is képesek szinte műalkotást varázsolni és persze nem elhanyagolható tényező, hogy elég könnyű őket használni - bár, mikor legelőször kipróbáltam, (egy madaras minta volt) fogalmam sem volt, hogy működik, el is rontottam, és sosem sikerült a körmeimre varázsolni úgy, ahogy kell, végül belejöttem, bár igazából csak bénáztam, velem volt a gond. Azóta már szinte minden különösebb probléma nélkül sikerülnek az ilyen technikával készült manikűrök, akár teljes körmöt lefedő matricáról, akár apró mintákról van szó. 


Ezen az íven gyönyörű, elmosódott (vagy inkább vízfesték) hatású kis virágok vannak. Nagyjából 3-4 féle mintázatú virág van az íven és színből is van 4 (zöldes, lila, pinkes-pirosas és sárga). Eléggé áttetszőek, így ügyelni kell arra, hogy az alap ne elnyomja, hanem kiemelje az aprólékos mintázatú virágokat.


És persze én ehhez egy, a virágok színein alapuló, dry brush technikával készült alap mellett döntöttem, de szerencsére a színkavalkádon elég jól mutattak a virágok, úgyhogy nem történt gond :)


A középső és gyűrűsujjamra 4-4, különböző színű virágot illesztettem, igyekeztem, hogy ne úgy helyezzem el őket, hogy hozzájuk hasonló színre kerüljenek, nagyjából sikerült, de jól érvényesültek, pedig azt hittem, csak és kizárólag fehér alappal lesz majd jó ez az egész. Sikerült saját magamat megcáfolni szerencsére :)






Ezt az ívet csak ajánlani tudom, aki szereti a virágmintákat a körmein, annak meg főleg :) 

Teljes áron $2,53, a bejegyzés elkészültekor $1,64, ez utóbbi ár szerintem igazán megéri. Sajnos pontok nem válthatóak be rá.

http://www.bornprettystore.com/sheet-beautiful-chinese-flower-nail-water-decals-transfer-sticker-p-26087.html

A kuponkód a szokásos, KYSQ10, akciós termékekre nem, csak teljes árúakra váltható be sajnos.

Nektek hogy tetszik ez a decal? És a manikűr? :)


12 comments

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)