Szeretném leszögezni, hogy minden, ami ebben a bejegyzésben majd "elhangzik", nem szentírás, azok a termékek szerepelnek benne, amiket én személy szerint ajánlani tudok azoknak, akik otthon ápolják a körmeiket. Sokan letudják az egészet annyival, hogy megreszelgetik és kész, amivel nekem egyébként semmi problémám, hiszen kinek mire van igénye, de nálam egy ideje a körmeim ápolása és karbantartása többről szól és több lépésből áll, mint egyszerű körömreszelgetés. Úgyhogy ebben a bejegyzésben az általam használt, illetve esetleg valamiért nem használt, de ajánlott eszközöket és egyéb manikűrözés közben használható termékeket mutatom meg. Egyébként a címben szereplő kérdésem megválaszolva, a legfontosabb, ami egy jó, alapos manikűrhöz kell, az "énidő".
Nem magukkal az eszközökkel kezdeném, hanem inkább az eszközök, a bőrünk karbantartását elősegítő spray-kkel, folyadékokkal. Ha másnak is készítünk magunkon kívül (például a családban anyunak, tesónak, rokonoknak) manikűrt, érdemes beszerezni egy eszközfertőtlenítőt (Baridez). Nem mondom, hogy biztos, hogy mindenki elkap mindenkitől mindenféle bacit, de ha például egy-egy olló több kézen is átmegy, jobb megelőzni bármilyen bajt, még egy egyszerű kis bőrgyulladást is. Minden eszközfertőtlenítőnek megvan a maga hatóideje, ezt érdemes betartani. A következő kettő egy seb- (octenisept), illetve egy kézfertőtlenítő (Cutasept, vagy Clarasept). A kézfertőtlenítővel a saját és mások kezeit is fertőtleníthetjük, persze a kézmosás ettől függetlenül nem maradhat el. A sebfertőtlenítőt pedig nem magyaráznám különösebben. Az Alfa Nails Cuticle Remover (ecsetes és mandula/marcipán illatú) és a CND CuticleAway (tubusos) nevű szere is arra jó, hogy fellazítsa a körömre letapadt bőrt, ezáltal sokkal könnyebb hátratolni, illetve lekaparni a körömről. Azok a bőroldók egyébként nem igazán jók, amik olyan folyékonyak, mint a víz, konkrétan felkeni őket az ember és mintha ott sem lennének, érdemes géles állagút venni. Utolsóként pedig egy sima vizes spricni, én ezzel esetleges, manikűr közbeni kézmosásokat szoktam megoldani, persze ésszel.
Az eszközökhöz nem került túl sok minden, a fenti kategória már amúgy is olyan, mintha műteni készülnénk körülbelül... Elsőként a reszelőket vettem ebbe a csoportba, lehet fa, papír és üveg alapú (poszt itt) reszelő is. Természetes körmökhöz a minél nagyobb számmal rendelkező reszelők ajánlottak, a Brillbird például 150/180-as, de volt már 180/240-es reszelőm is. Ha valaki a vágás híve, annak egy rozsdamentes körömvágó olló lesz a segítségére, a bőrhöz pedig egy szintén rozsdamentes bőrvágó olló szükségeltetik. A letapadt, és már oldott bőrhöz pedig egy feltoló-kaparó lesz a segítségünkre. Azért érdemes rozsdamentest beszerezni ezekből, mert úgy tuti nem kezdi ki a felületüket az eszközfertőtlenítő.
A körömnek és bőrnek ápolásra is szüksége van, ez történhet krémekkel, vajakkal (például sehavajjal, shea vajas készítményekkel, a sajátom sajnos nem találom, emiatt nincs a képen, viszont poszt róla itt) és különböző olajokkal (ez lehet akár különböző cégek által forgalmazott köröm- és bőrápoló olaj, de pl. az olívaolaj is remek erre a célra). A CND olaja természetes olajokat és E-vitamint tartalmaz, mandula/marcipán illatú, hamar beszívódik, a Brillbird-ös pedig (legalábbis az enyém) eperillatú, többféle illattal is kapható egyébként, szintén hamar beszívódik. A kézkrémekről olvashattatok már a blogon (AVON, Eveline), a CND pedig nagyon jól ápol, hamar felszívódik és finom mandarin-magnólia illatú.
A körmeink, bőrünk egészségének megőrzését pedig sok-sok vitaminnal, folyadékbevitellel segíthetjük, illetve különböző körömerősítő készítményeket is igénybe lehet venni, ilyen pl. az Eveline 8in1, amit már 3. éve használok, hol kúraszerűen, hol állandóan, én szeretem. Illetve a japán manikűr (poszt itt) is szuper megoldás körmeink karbantartására és ha szükséges, akkor a megerősítésükre is.
Így elsőre tök soknak tűnik, tudom, de egyrészt nem kell mindent egyszerre használni, másrészt változnak az ember igényei, más és más eszközök lesznek preferáltak, nekem sem egyszerre gyűlt össze ez a sok dolog. :D Ti kiegészítenétek még valamivel?
Nagyon profi vagy, szépek is a körmeid. Nekem reszelőm van, olajom megyek rózsafapálcikáim. Nem szoktam vagdosni semmit, meg általában magamnak csinálok körmöt, anyámnak csak ha meglátogat, az kb. kéthavonta van.
VálaszTörlésÓ, a rózsafa/narancsfa pálca kimaradt, köszönöm! :D Egyébként egy alap manikűr szetthez nem is kell nagyon több, tényleg csak egy bőrvágó olló még az általad leírtakon kívül, ha nagyon szükséges, pl. 1-1 kiálló kis bőrdarabkához, meg még a kézkrém és ennyi. :) Minden más, amiket feljebb írtam, már csak plusz, de én már nem igazán tudnám őket kihagyni a saját rutinomból :)
TörlésSzuper bejegyzés, pont aktuális nálam. Van ami fel is került a listámra, köszi ☺
VálaszTörlésKöszönöm! Örülök, hogy hasznosnak találtad! :) Mi került a listádra ezek közül? :)
TörlésSzerintem nagyon szuper bejegyzés lett, én nem éreztem olvasás közben hogy hosszú lett volna :)
VálaszTörlésNagyon jó kis bejegyzés. Milyen érdekes, nekem is csak egyre bővül az eszközök, "szerek" száma. Jó látni azt a Szilágyi márkájú bőrfeltolót-kaparót, ugyanilyen van nekem is. :D Az Avon krémet most rendelem meg, ismét akciós. (-: És tervezek ilyen eszközfertőtlenítőt is beszerezni. Igaz, hogy csak én használom ezeket a dolgokat, de nem árt azért ilyet használni.
VálaszTörlésKöszi! :)
TörlésA Szilágyi eszközök nagyon jó minőségűek, szerintem érdemes rájuk beruházni, a bőrvágó ollóm, a szóban forgó kaparóm és egy díszítőtű-pontozóm van tőlük, jó velük dolgozni.
Most már nem nagyon tudom e sokminden nélkül elképzelni a manikűrözést :D Remélem neked is beválik majd a krém, én szeretem, a táskámban mindig velem van.