Ásványos manikűr



Pár napja ismét újabb Born Pretty Store csomagocska érkezett, amiben egész szuper dolgokat sikerült ismét összeválogatnom, viszont viszonylag sokat is, így a termékeket együtt szeretném pár posztban megmutatni, nem pedig mindet külön saját bejegyzésben. Így történt, hogy a mai posztban 4 termék kapott helyet, ebből 3 a manikűrben, egy pedig csak mutatás szintjén. Illetve egy termék a manikűrből pedig külön bejegyzésben fog szerepelni, a nyomdalemez, de ahhoz majd tervezek több manikűrt is készíteni, emiatt nem szerepel most képeken, csak minta szintjén, manikűrben.


 Először maga a manikűr. Ezt az ásványos gél lakkozást készítettem a kezdőképen is látható termékekkel, leszámítva a swatchstickeket. A minta a BPS unikornisos lemezéről van, de ahogy említettem feljebb is, majd kap külön bejegyzést egy másik nyomdalemezzel egyetemben, szóval emiatt most ide nem tettem be.


Ahogy készült:
Először felvittem a lehúzható alapot, de ha nem lehúzható alappal készülne, akkor előkészítőszereket használnék, és egy gél lakk alapot. Ezután a középső és gyűrűsujjamra nyomdáztam, majd kitöltöttem gél lakkal a mintát, a kis- és mutatóujjamra pedig teljesen felvittem, majd lámpáztam. Majd a kis- és mutatóujjon megismételtem a gél lakk felvitelét, és újra lámpa. Ezután a mintás ujjaimra újra nyomdáztam, odafigyelve arra, hogy a minta ugyanoda kerüljön, ahova eredetileg is (tehát kb. egy "szendvicset" készítettem, hiszen nyomda, kitöltés, nyomda). Majd minden körmömre fixmentes fedő került és köttettem lámpában. Ezután pedig a hüvelyujjam is gyorsan átesett azokon a lépéseken, amin a másik 2 teljesen kifestett körmöm is. 


MISSKRIS #Q9

Ezzel vitatkoznék, legalábbis a kóddal, mert a webshopban ez nude árnyalatként szerepel. Habár egyébként nagyon tetszik, ami érkezett, szerencsére, de azért akkor is tudtam volna örülni, ha az eredeti elképzelés érkezik hozzám. Cuki nyuszis a papír a fekete üvegen, és mindehhez galaxis háttér társul, nekem tetszik. 5 ml van az üvegben, de szerintem elég sokáig elég lesz. A 18 W-os lámpában nagyjából 2-3 perc kell neki, szükséges hozzá alap és fedőréteg is. Rózsaszínes áttetsző alapban rengeteg holografikus glitter van, ezekből épül fel végül a körmökön is látható végeredmény, és mindössze 2 réteg kellett belőle, a nyomdaminták kitöltéséhez pedig 1 "réteg", igyekeztem nem vastagon kitölteni a mintákat. Napfényben és nem napfényben, de ablaktól távol is holózik, de pl. ezek a képek ablaknál készültek és nagyjából semmi nem látszik a holo hatásból, míg a szoba közepén meg szuper volt, de csak vacak minőségű fotó készült volna...




Swachstickek

Kértem a csomagba egy 50-es szettet is swatchstickekből, jól jön, ha az ember lányának nem csak 2 gél lakkja van. Eredetileg nem is akartam körömre kenni a gél lakkot, emiatt is kértem a swatchsticket, de végül muszáj voltam kivitelezni az ötletemet, mégiscsak másabb körmön, mint egy műanyag pálcára kikenve. Egyébként semmi extra, de ha már érkezett, gondoltam megmutatom a pálcikákat is. :)



 Seal top

Korábban már volt egy ilyen nevezetű fedőm a márkától, amit kb. 1 éve kaphattam, de az valamiért még 10 perc alatt sem akart koppanósra kötni, folyton maradt egy ragacsos réteg rajta, így féltem ettől, de gondoltam próba szerencse, hátha ez most más lett. És igen, más. Nagyjából 2 perc lámpázás is elég neki, és valóban koppra köt, és szuper fényes lesz, mindenféle ragacsos utánérzet nélkül. Külön öröm, hogy most 10 ml-es verziót kaptam, így sokáig elég lesz.


Water based peel off

Érkezett egy víz bázisú lehúzható alap is, amit én baromira nem ennél akartam bevetni, hanem holo pornál, de a hozzám érkezett holo por valójában holo glitter, amihez viszont egyáltalán nem kell, úgyhogy jó szolgálatot fog tenni a körmömre kent gél lakkozásoknál. Láthatjátok, egyben lejöttek vele a kis "körmök", viszont ő sokkal jobban tapad, mint pl. az IsaDora peel offja, szóval szerintem ezzel pár napig talán még viselni is lehetne a manikűröket, habár nem próbáltam, úgyhogy erről konkrétan nem tudok nyilatkozni. 


Szerencsére a gél lakkozás nem csak annyiról szól, hogy minden körmünket teljesen beborítjuk az adott színnel és ennyi, rengeteg lehetőség lakozik ebben is, minden csak kreativitás kérdése. 


A kuponkód a szokásos, KYSQ10, és 10 százalék kedvezmény jár a beváltásakor a nem akciós termékekre. 


Nektek hogy tetszett a kész gél lakkozás? (: 

5 comments

  1. Nagyon szuper bejegyzés lett, tetszenek a termékek, lehet arra a lehúzhatós alapra majd benevezek mert nekem a témix sajnos nem vált be, a manikűr csodás lett mint mindig, tetszik nagyon ez a gél lakk, az üvege is nagyon mutatós :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) A gél lakk üvege annyira cuki, főleg így húsvét közeledtével nagyon poénos ez a nyuszi szerűség. :D

      Törlés
  2. Ez a manikűr csodaszép lett. Olyan régóta nem kalandozok a Bps oldalán, hogy jó látni van nekik is vízbázisú alaplakkjuk :)
    Na meg a gél lakk, hát nem csak az üvege cuki, hanem a színe is :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Igen, nagyon szép ez a lakk és valóban jó dolog, hogy a BPS-nél is fellelhetőek ilyen termékek :)

      Törlés
  3. Nagyon jó dolgokat kaptál! Néhány dolgon én is gondolkodom. :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)