Ez a poszt tulajdonképpen egy kis megmaradt darabka a nyárból. Mostanában nehezemre esik elengedni, ez az első nyár, amit úgy igazán szerettem, és nem éreztem azt, hogy eltelt és nem is történt semmi. Az ILNP Misbehaving az IÉUV All is gold és a Dance Legend Through the glass (amiről lehet nem ártana újabb képeket készítenem, visszanéztem a róla szóló posztom és háááát... :D) társaságában került hozzám még augusztusban. Korábban imádtam a rózsaszín lakkokat és most is elvagyok velük, de már nem tudom azt mondani, hogy ez a szín lenne a kedvencem. Végül Enikő tanácsára mégis megvettem, és nem bántam meg.
Általában 3 rétegben kenem fel, eléggé zselés állaga van (Summer Jellies kollekciós), és két rétegben még nem éreztem teljesnek. A felülete nálam nem lesz fényes, így a gyorsszárító fedőlakk mindenképp indokolt, a fényes finish érdekében is. Az ecset a szokásos, szeretem a márka ecsetét, könnyű vele dolgozni. Fénytől függően hol erőteljesebb a lakk színe, hol kevésbé, én szeretem mindenhogy, tényleg a nyarat hordozza magában.
Nyomdáztam is rá, nem gondoltam, hogy a sárga nyomdalakk majd valóban tetszeni is fog rajta (őt is a 3 lakk társaságában szereztem be), végül nagyon megszerettem ezt a kombót, úgyhogy a későbbiekben is lesz még tuti pink-sárga mani, ez így összességében maga a nyár, mintától függetlenül. A lemez pedig a :YOURS Halo Elements, az egyik leggyakrabban használt lemezem mostanában.
gyönyörű ez a lakk*-* nekem nagyon tetszik
VálaszTörlés