IsaDora újdonságok


A "miért nincs blogbejegyzés" kifogások közül már levehetjük a fény hiányát, ugyanis karácsony óta végre velem van a lámpám, szóval termékeket fotózni végre tudok. És mivel jelenleg műkörmeim vannak, ezért alkotni nagyon nem vagyok képes a sajátjaimra, úgyhogy, ha nem bánjátok, az elkövetkezendő időszakban leginkább rúzsos bejegyzések lesznek, azokat ugyanis sikerült kicsit felhalmozni, és hát imádom őket. Szóval rúzsozásra fel! A mai bejegyzés, ami 2019 első posztja nálam, IsaDora termékről fog szólni, úgyhogy lássuk.

Az első egy arcra való paletta, pirosítóval, highlighterrel és egy bronzosítóval. Mindhárom részére igaz, hogy jól építhető, de egy húzásra talán épp természetes hatású pírt, fényt vagy napsütötte hatást kapunk. A pirosító nagyon szép korall árnyalatú, épp passzol az idei év színéhez. A highlighter enyhe arany színű, nem feltűnő vékony rétegben, és egyébként kicsi rózsaszín irizálás is felfedezhető benne, sajnos ezt nem sikerült elkapnom egy fotón sem. Bronzosítót nem használok, így erről sajnos nem tudok nyilatkozni. Nekem a trió árnyalata eléggé passzolnak egymáshoz, tökéletes az összhang.







3 rúzs is került a csomagomba. Odavagyok a rúzsokért, mostanában leginkább nude árnyalatokat viselek, de mindig jól jön 1-2 élénkebb árnyalat.



A Perfect Moisture Lipstick kollekcióból a High-Risk Red árnyalat került a pakkba. Ez egy csodaszép narancsos piros, nekem ez a szín leginkább nyáron működik. Fényes marad, nem szárítja az ajkakat, kellemes viselet.

A Sugar Beige és Magenta a Perfect Matt Lipstick kollekció részei. A matt rúzsok nálam még mindig fénykorukat élik, akár folyékony rúzsról beszélünk, vagy "sima" rúzsról. A Magenta nevű árnyalat rajtam inkább valóban magenta, mint lilás, a Sugar Beige pedig amolyan "my lips but better" hatást kelt.

A közös pedig mindhárom rúzsban az, hogy nagyon könnyű és jó is kenni őket, nem mászkálnak el az ajkak vonalán túlra, kényelmes viselet mindegyik.






A termékeket a Douglas kínálatában találjátok meg, legalább egy pillantást érdemes rájuk vetni, nagyon szuperek!

4 comments

  1. A piros és a nude szuper, a magentát kicsit idegennek érzem, a kontaktlencsétől meg cseppet megijedtem, nagyon fura. ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, mikor először betettem, kb. ufó érzésem volt, de imádom. Sima színezett, nem dioptriás ((: Úgyhogy végre zöld meg kék szemű is lehetek :D
      Nekem leginkább a nude semmilyen, de abszolút értem, mire gondolsz a magentával kapcsolatban :)

      Törlés
  2. Nagyon szépek a képeid, érdemes volt a lámpára várni! :) A rúzsos posztok pedig jöhetnek, én kifejezetten szeretem a "más" jellegű posztokat is tőled, nemcsak a körmösöket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Igazán örülök, hogy így gondolod, kicsit még most is félek néha nem lakkos posztokat közzétenni, pedig már jócskán ezek vannak többségben az elmúlt időszakban.

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)