*promóció
Azt hiszem, a mostani bonprix rendelésem értékelném az eddigi legsikeresebbnek. Minden darab nagyon szuper minőség, kényelmes és imádom.
5 felső érkezett hozzám, illetve egy ágyneműhuzatot is választottam még. Igazából pár éve kezdődött nálam el a pulóverek iránti szerelem, és azóta is töretlen. A bonprix oldalán böngészve meg is akadt a szemem páron, amíg át nem tévedtem a sportos felsők kategóriára, ahol rögtön felül is írtak mindent a kosaramban a termékek.
Szeretem az érdekes megoldásokat, ellenben nem igazán vagyok híve a mellkasom mutogatásának. Most valahogy mégis úgy éreztem, hogy érdekel, hogyan is állna egy lényegében eléggé dekoltált felső, és bár nem vagyok arra képes, hogy viszonylag gyakran hordjam, azért vannak napok, amikor igenis jólesik a kis plusz, amit ad. Az anyaga kényelmes (ez mindegyik felsőről elmondható egyébként), a keresztben futó "pánton" biztosítótűvel kellett kicsit igazítani (aki tud varrni, annak azért nem lesz bonyolult mutatvány az sem :D) Ez, illetve a következő darab az 40/42-es méret.
Az érdekes megoldásoknál maradva, nem is tudom, volt-e olyan felsőm valaha, ami ilyen "sejtelmesen" engedte láttatni a vállat pl. Nincs kint belőle semmi, csak a váll, tehát kvázi egy egyszerű felső, és mégsem. Szuper anyaga van szintén, viszonylag csinosabb meg sportos szett is összehozható vele, úgyhogy eléggé szeretem.
Ebből a duóból, ahogy a kép is mutatja, a rózsaszín inkább a favorit - pedig ugyanaz a fazon, tényleg minden pont ugyanolyan, a színt leszámítva és hát még a mustársárga árnyalattal is elég jól elvagyok, mégis a rózsaszín, ami komfortosabb. Szintén kényelmes, belül puha anyagból. Nem vastag egyik sem, kabát alá tökéletes választás - a hidegebb idő beálltával egy vékony trikót/topot felkapok alá, rá a pulcsi és a kabát. A pulóverekből 44/46-os méretet választottam, nem akartam feszülőset, inkább kényelmes, valóban sportos viseletként szeretném őket hordani.
Ha választanom kellene egy abszolút kedvencet, akkor ez a keki zöld felső nyerne. Eleinte nem voltam benne biztos, hogy szeretni fogom, de kb. le sem lehet rólam robbantani. A karján van egy kis zseb, ami akár praktikus is tud lenni (cipeltem már benne rúzst :D), de összességében túl sok funkciója nincs. A kapucnija jó méret, nem szűk, nem szorít, bár nem szoktam a kabát kapucniján kívül mást hordani, de hátha valakinek fontos infó.
Az ágynemű még nem került használatra, ellenben szerettem volna megmutatni, hogy mégis milyen. Imádom a színeit, azt, hogy mindkét oldalát is lehet "használni", attól függően, hogy inkább szürke, vagy inkább színes a hangulatunk. :)) (jó, nem ez befolyásolja a használatát valószínűleg :D)
Köszönöm ismét a lehetőséget! Tényleg érdemes egyébként körülnézni a bonprix oldalon, mert a 2 éve választott pulóverek minősége is még mindig hibátlan, úgyhogy csak ajánlani tudom - akkor is ajánlanám, ha nem promóció lenne, feleslegesen nem szeretek én sem költeni, így értelemszerűen csak olyat javaslok, ami meg is éri.
Mindegyik, de az első...OMG! 🥰😍🔥
VálaszTörlésHát, nem egy (számomra) hétköznapi darab, az tuti! 🤭❤ Köszi! 🥰
TörlésA sárga színű a kedvencem. :)
VálaszTörlésEgyébként a színét én is imádom :D De hiába ugyanaz a fazon, mint a rózsaszín, valahogy fura. Mondjuk ez nem állít meg a viselésében! :D
Törlés